2018. 12. 18, kedd, Auguszta napja van.

Fókuszban az emberi erőforrás

Új magyar startupok születhetnek a Magyar Templeton Program támogatásával

November 15-ig jelentkezhetnek a 20-29 éves korosztály ambiciózus tehetségei

A digitális számítógép, a színes tv, a szintetikus gyógyszerek vagy a helikopter mind olyan találmányok, amelyek magyar tudósok, feltalálók által változtatták meg a világot. Neumann János, Kármán Tódor, Richter Gedeon és társaik mind múlt századi startupperek voltak, akik elhelyezték magukat a világ tehetségtérképén, és kitörölhetetlen nyomot hagytak a történelmen. Ma már az innovatív ötleteket megvalósító mikrovállalkozásokkal globális szinten Mississippit lehetne rekeszteni; az Upfront Ventures tanulmánya szerint a milliárd-dolláros értékű ún. unikornis vállalatok közössége 60-nal gyarapodott csak 2015-ben. A legnagyobb fejlődési potenciállal rendelkező cégek között ott van a magyar alapítású, de San Francisco-i székhelyű Prezi is, amely az exponenciálisan növekvő szervezetek Top 100-as listáján a 22-ik helyen szerepel.

A legjobb ötletek megvalósításához nagy segítséget jelenthet a Magyar Templeton Program, amelynek kiemelt célja, hogy hozzájáruljon a magyar tehetségek hazai és nemzetközi sikereihez, és emellett tovább gyarapítsa a világjobbító kezdeményezések létrejöttét. Ezért a Magyarországon először megvalósuló kísérleti program megnyitotta a jelentkezési lehetőséget minden 20-29 év közötti fiatal számára, akik akár a világot is megváltanák elképzeléseikkel. November 15-ig a program hivatalos honlapján (www.templetonprogram.hu) bárki pályázhat ebből a korosztályból, aki elég ambíciót érez magában, hogy jelentkezzen egy izgalmas tehetséggondozó programba.

Sikerfaktorok

Annak érdekében, hogy a startupok világában valóban működőképes és eredményes legyen egy vállalkozás, nem elég csupán egy briliáns ötlet, részletesen kidolgozott stratégia és egyéb kompetenciák is kellenek. A Magyar Templeton Program arra törekszik, hogy a legkülönfélébb tudományterületekről érkező 20 és 29 év közötti fiatalokat felvértezze azokkal a képességekkel, melyek által sikerre vihetik ötleteiket a hazai és a nemzetközi piaci környezetben egyaránt. Ide tartoznak például a soft skill-ek, vagyis többek között az olyan készségek, mint a kommunikáció, az analitikus és logikus gondolkodás, az érzelmi intelligencia, a csapat-orientáció és a szervezőképesség.

A jelentkezési folyamat során a szakértők a résztvevők ambícióira, jövőképére és egyéb kompetenciáira is nagy figyelmet fordítanak. A pályázóknak egy rövid, online intelligencia teszt és egy motivációs kérdőív kitöltésén felül egy motivációs videót vagy slide show-t is el kell készíteniük, amelyben kifejtik eddigi eredményeiket, az őket foglalkoztató szakmai kérdéseket és a jövőbeni terveiket – azt a „víziót”, ami jelenleg az életüket rendezi.

A Magyar Junior Templeton Fellow-k

A szakértők összesen 300, kifejezetten a kognitív – megismerő folyamatokon, gondolkodáson alapuló – tehetségterületeken kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar fiatalt válogatnak be a programba hazánkból és a határon túlról egyaránt. Közülük 100 a 20-29 éves, és további 200 a 10-19 éves korosztályból kerül majd ki. A programba bekerülő Magyar Junior Templeton Fellow-k lehetnek a következő évtizedek meghatározó vezetői, kutatói, tudósai és vállalkozói itthon és a nagyvilágban. Ők alkotják majd a Junior Templeton Fellow Network, egy kreatív és értékteremtő közösség magját, amelyben a mintegy 300 szakmai mentor és coach segítségével lehetőségük nyílik tehetségük kibontakoztatására, valamint hozzájárulhatnak a tehetségbarát társadalmi környezet megteremtéséhez. A Fellow-kat 2016 márciusától 1 éven át a legkiválóbb és legsikeresebb magyar tudósok, üzletemberek, szakértők támogatják majd képzésekkel, személyes mentorálással. Emellett többek között pénzügyi és vállalkozói képzésekben vehetnek részt, innovációs és kutatólabor-látogatásokon, országos illetve nemzetközi Tehetségnapokon, társadalmi felelősségvállalásra nevelő programokon és startup közösséget is erősítő nyári kiválósági táborokban fejlődhetnek.

A beválogatás során felfedezett, szintén kimagasló eredményt elérő, de a programból kimaradó mintegy 2000 fiatal is felkerül a magyar tehetségtérképre: a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) egyéb tehetséggazdagító programjaiba és a Junior Templeton Fellow Network nyílt rendezvényeire is meghívást kap majd.

A Magyar Templeton Programról:
A Magyar Templeton Program a Templeton World Charity Foundation (TWCF) finanszírozásával, a European Social Fund, az Emberi Erőforrások Minisztériuma társfinanszírozásával és a MATEHETSZ szakmai együttműködésével 2015. szeptember 15. és 2017. február 28. között, első alkalommal Magyarországon valósul meg. A Sir John Templeton (1912-2008) által létrehozott alapítvány Sir Templeton hagyatékából olyan kezdeményezéseket támogat, amelyek az élet és a világegyetem nagy kérdéseire, kihívásaira keresik a választ, valamint olyan kivételes kognitív tehetségeket segítenek, akiknek célja az emberiség boldogulásának elősegítése. Ez az elképzelés hazánkban a Magyar Templeton Program keretében valósul meg, amely 300 10-29 éves tehetség számára kínálja fel a lehetőséget, hogy bekerüljön a Magyar Junior Templeton Fellow közösségbe, és 1 éves, személyre szabott tehetséggazdagító program keretében bontakoztathassák ki tehetségüket. További információért látogasson el a www.templetonprogram.hu oldalra.