HR képzések

2012. 5. 18, péntek, Erik napja van.

Fókuszban az emberi erőforrás

Tagozatok

Kik lehetnek az adott tagozat tagjai?

HR Vezetői tagozat

Vállalati és intézményi (közigazgatás is) szféra HR területén dolgozó vezető, középvezető, beosztott. Vállalati és intézményi szféra egyéb területén dolgozó vezető, középvezető vagy beosztott, aki nem a HR területén dolgozik, de e kérdésben illetékes.

Tanácsadói tagozat

Tanácsadók, trénerek, szervezetfejlesztők, coachok, mediátorok, képzési cégek, azok vezetői és beosztottai. Egyéni vállalkozók erről a területről.

Egyetemi tagozat

Minden olyan HR és szervezetfejlesztés képzésben résztvevő hallgató, alap vagy mesterszakos, aki nem rendelkezik munkaviszonnyal. (Szerződéses formában sem.)

Tudományos tagozat

Oktatók, tudományos munkatársak és kutatók, PHD hallgatók, akik a HR – mint tudomány elméleti megközelítésével foglalkoznak. Kutatási projektekben, új vagy megújuló modellek kidolgozásában vesznek részt.

KKV tagozat

Mikró-, kis-, és középvállalatok első vagy másodikszámú vezetői. Olyan vállalati vezetők sorolhatók ide, akik cégénél nincs dedikált HR vezető, azonban a probléma már adott. Vagyis HR kérdésekben már kell dönteni és állást foglalni, de önálló e területtel foglalkozó vezető még nincs.

Az egyes tagozatok vezetői 2012. január 1-től kezdik meg munkájukat. ezzel párhuzamosan kerülnek kialakításra az adott tagozatok stratégiai irányai is.