Ugrás a fő tartalomhoz Betűméret növelés Betűméret csökkentés Akadálymentesítés Eredeti nézet
Menü

Országos Humánmenedzsment Egyesület

Sajtó

Sajtófigyelő 2020.05.25.

Az áprilisi pánik után májusban csökkent a pesszimizmus – kivéve az iparban

Májusban – vélhetően a kormányzat által bejelentett járványügyi lazítás hatására – szinte minden ágazati és a fogyasztói bizalmi index is egyharmadát ledolgozta áprilisi drámai zuhanásának, az iparban azonban még tovább erősödött a pesszimizmus. A GKI konjunk-túraindexe áprilisi 29 pontos esése után 5 ponttal, -28-ra emelkedett, ami még mindig átható pesszimizmust tükröz. A fogyasztói bizalmi index több mint 10, az üzleti csak 3 ponttal nőtt, igaz az áprilisi zuhanás is az üzleti szférában volt nagyobb (37, illetve 25 pont).

Az üzleti szférán belül áprilisban legkevésbé az ipari várakozások zuhantak, azonban az esés, ha már nem is jelentősen, de az ágazatok közül egyedüliként májusban is folytatódott. Különösen a rendelésállományról – ezen belül az exportról – alkotott ipari vélemény romlott jelentősen tovább, de rosszabb lett az elmúlt időszaki termelés, valamint a készletek megítélése is. A termelési kilátásokat azonban kissé jobbnak érezték a válaszolók. Az építőipari várakozások májusban kissé javultak. Az áprilisban drámai módon pesszimistává vált mélyépítő cégek várakozásai sokkal kedvezőbbek lettek, a magasépítőké viszont még borúlátóbbá vált, a két alágazat véleménye már nincs messze egymástól. Az ágazat előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettsége tovább romlott, a rendelésállományoké lényegében nem változott. Májusban a szolgáltatói mellett a kereskedelmi bizalmi index javult a legnagyobb mértékben. Az eladási pozíció megítélése ugyan jelentősen tovább esett, a várható rendeléseké viszont ennél is sokkal erőteljesebben javult. A készletszínvonal is megközelítette márciusi értékét. A szolgáltató cégek körében az elmúlt időszak üzletmenetének, forgalmának és létszámának megítélése tovább romlott, a következő hónapokat azonban az áprilisinál mindezen szempontból kedvezőbbnek látták a válaszolók.

Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága az áprilisi zuhanás után májusban kissé javult, de még nagyon messze van a márciusitól. Mintegy hét év után ismét több, ráadásul lényegesen több a létszám csökkentését, mint növelését tervező cég. A legrosszabb a helyzet az iparban. A lakosság körében májusban érezhetően enyhült a munkanélküliségtől való, áprilisban kialakult pánikszerű félelem, de az áprilisi romlásnak csupán egyötödét sikerült korrigálni, s továbbra is messze ez a fogyasztók által legaggasztóbbnak érzett tényező.

Teljes cikk

 

Magyarok százezrei veszítették el munkájukat – Segítséget jelenthet az álláskeresési járadék

Különböző felmérések szerint a magyarok nagyjából 10%-a elveszítette a munkáját a koronavírus-válság kirobbanása után. Ez azt jelenti, hogy becslések szerint több mint félmillióan maradtak állás nélkül. Számukra az egyetlen bevételi forrást a munkanélküli segély, hivatalos nevén az álláskeresési járadék jelentheti. De mégis ki jogosult az ellátásra? Hogyan zajlik az ügyintézés, és mekkora összegről is van szó? Ennek jártunk utána.

A koronavírus okozta gazdasági válság következtében magyarok százezrei veszíthették el munkájukat. A munkanélküliséggel kapcsolatos becslést nehezíti, hogy az utóbbi időben a regisztrált munkanélküliségre vonatkozó adatok csak jelentős késéssel kerülnek nyilvánosságra hazánkban. Különböző felmérések szerint a magyarok 10%-a maradhatott állás nélkül, akik számára az egyetlen bevételi forrást a munkanélküli segély, vagyis hivatalos nevén az álláskeresési járadék jelentené.

Teljes cikk

 

Összefoglaló: cég és munkahelymentő adókedvezmények

A koronavírus járvány negatív gazdasági hatásaihoz kapcsolódóan, több egymás utáni időpontban, több kormányzati intézkedés is született a vállalkozások életben maradását, a munkahelyek megtartását célozva. Ezeket foglaltat össze AzÜzlet.hu olvasói számára szerkesztőségünk kérésére a NAV szakértője.

A gazdaságvédelmi intézkedések között több lépcsőben, több adóügyi könnyítésről is döntött a kormány. Az adókönnyítésekkel kapcsolatos és az ügyfeleket segítő minden fontos tudnivaló a NAV honlapján részletesen megtalálhatók a „Segítség rendkívüli helyzetben (COVID-19)” című rovatban. A NAV szakemberei itt gyűjtötték össze azokat a leggyakoribb adózási kérdéseket és válaszokat, melyek leginkább felmerülnek ebben a rendkívüli helyzetben. Fontos megjegyezni, hogy ezek az információk folyamatosan frissülnek.

A Kormány 26 ágazatban, a járvány okozta negatív gazdasági hatásoknak leginkább kitett ágazatokban tevékenykedő kisadózóra hozott kedvező intézkedéseket, ami 151 ezer kisvállalkozást érint.

Teljes cikk

 

Heti makronaptár – kamatdöntés mellett munkaerőpiaci, kereseti statisztika várható a jövő héten

Munkaerőpiaci, kereseti és más adatok is megjelennek a következő héten, de a legnagyobb figyelmet a jegybank májusi kamatmeghatározó ülése kaphatja, ugyanakkor kamatváltozást nem várnak az elemzők.

Kedden tartja májusi kamatmeghatározó ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Az előző ülésén a monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén. A jegybanki alapkamat 2016. május 25. óta 0,90 százalékon áll. A CIB Bank elemzői közölték, hogy kamatváltoztatásra, vagy új intézkedések bejelentésére nem számítanak, mert a március óta bejelentett új eszközök és kamatlépések egyelőre hatásosnak bizonyultak. A következő időszak inkább a kivárás jegyében telhet mindaddig, amíg a második fél év inflációs és növekedési kilátásaival kapcsolatban pontosabbat lehet látni. A júniusi ülés már érdekesebb lesz, hiszen azzal egyidejűleg a frissített Inflációs jelentés is megjelenik az új prognózisokkal.

Szerdán a foglalkoztatottság-munkanélküliség február és április közötti statisztikáját közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A január-márciusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 466 ezer volt, 0,7 százalékkal, 31 ezerrel kevesebb, mint egy évvel azelőtt. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 69,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal csökkent. Márciusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 442 ezer fő volt, az előző hónaphoz képest 56 ezerrel kevesebb, míg a 15-64 évesek foglalkoztatási aránya ugyanezen időszak alatt 0,9 százalékponttal, 69,2 százalékra csökkent. A január-márciusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 173 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Márciusban mintegy 56 ezren veszítették el az állásukat, közülük 54 ezren gazdaságilag inaktívvá és 2 ezren munkanélkülivé váltak. A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot csak részben érintették, így hatásai a közölt munkanélküliségi adatokban kevésbé markánsan jelennek meg – írta a KSH.

Teljes cikk

 

Mit nyerünk és veszítünk? Az otthoni munkavégzésről

A koronavírus járvány következtében a magyar vállalkozások és az állami szervek jelentős része arra kényszerült, hogy egyik napról a másikra álljon át otthoni munkavégzésre. Azonban az álláspontok megosztottak az otthoni munkavégzés tekintetében. Sok kérdés ezzel kapcsolatban még nem tisztázott.

A távmunka egyik fajtája, a „home office” mint otthoni munkavégzés fogalma már jó pár éve ismert a magyar köztudatban. A magyar jogban 2004-ben jelentek meg a távmunkával összefüggő rendelkezések. Ezt a foglalkoztatási formát elsősorban a multinacionális cégek alkalmazták idáig, de jelen veszélyhelyzet kapcsán valamennyi foglalkoztatót, beleértve az államigazgatást, rákényszerített arra, hogy munkavállalói jelentős részét otthoni munkavégzésre állítsa át.

A felmérések szerint Magyarországon a veszélyhelyzetet megelőzően a munkavállalók kevesebb, mint 10 százalékának volt lehetősége otthonról dolgozni, nagyjából a dolgozók 2-3 százalékát érintette. Ellenben Nyugat-Európában az otthoni foglalkoztatottak száma 2019. évben meghaladta a 10 százalékot, például Hollandiában ez a szám elérte a 14 százalékot.

Az otthoni munkavégzésnek is vannak előnyei és hátrányai, mind munkaadói, mind munkavállalói oldalról nézve. Tisztában kell lennünk azzal, hogy hazánkban a veszélyhelyzetet megelőzően a foglalkoztatói oldal elég vegyes képet mutatott az otthoni munkavégzés feltételeinek megteremtése kapcsán. Ezért most ebben a kényszerhelyzetben a legnagyobb kihívást az informatikai biztonság megteremtése jelenti. Nem megfelelő informatikai háttérrel ez a foglalkoztatási forma kivitelezhetetlen. Így nem elegendő csupán csak céges eszközöket – laptop, mobiltelefon stb. – biztosítani, hanem megfelelő informatikai hátteret, rendszert is ki kell építeni, hogy az adatok a belső információk jogosulatlan kézbe ne kerülhessenek. Munkaadói szemmel ugyancsak hátrányként említhető, hogy sokan úgy érzik, hogy kevésbé tudják kontrollálni dolgozóikat, így azt feltételezik, hogy csökken a munka hatékonysága és eredményessége.

Teljes cikk

 

Karizma helyett alázatra van most szüksége leginkább egy cégvezetőnek

Az elmúlt hónapok megváltozott munkakörülményei a munkavállalók egy részében régóta nem látott bizonytalanságot szültek. Mint minden a munka világában kialakuló helyzetben, a vezetők felé fordul a figyelem, hogyan tudják megszüntetni, enyhíteni a kollégákra háruló nagyobb terheket, illetve segíteni a komfortzónán kívüli működést.

A vezetők tennivalója ebben az esetben sem lesz más, mint normális körülmények között. Viselkedésük megváltoztatása kifejezetten árthat is, ahogy azt láttuk már korábban kialakuló világgazdasági válságok esetén.

A vezetőkkel szembeni elvárás meglepően hasonló globálisan, kultúrkörnyezettől függetlenül, bár a kialakult nagyvállalati hierarchiák csúcsára nem azok kerülnek feltétlenül, akik képesek ennek megfelelni.

Fred Luthans és társai egy méltatlanul elfelejtett könyvükben (Real Managers, 1988), illetve négy éven keresztül lefolytatott kutatásukban 457 vezető pályáját követték folyamatosan. Napi szinten feljegyezték, hogy az adott vezető mit csinál, milyen tevékenységeket végez. Különböző felméréseket, értékeléseket is használtak, az adatokat a szervezetek különböző szintjéről összegyűjtve, valamint a negyedik év végen valódi teljesítményükre vonatkozó adatokkal is (például az adott egységek termelékenysége, profitabilitása) összevettették ezeket.

A tanulmány meglepő eredmény hozott: két csoportra voltak oszthatóak a vizsgált vezetői csoportban a felsőbb vezetői értékelések és a kemény adatok alapján kiemelt egyének: azokra, akiknek karriere meredeken ívelt felfelé, és azokra, akik valódi, mérhető teljesítménye kiemelkedő volt. Ennél a megállapításnál is érdekesebb, hogy a két csoport tagjai között mindössze 10 százalék volt, aki mindkét csapat kívánalmainak megfelelt.

Amikor a két csoportba került vezetők viselkedésére vonatkozó adatokat elemezték, akkor vették észre, hogy a „kiemelkedő” (karizmatikus, karrierútján előrehaladó) csoportban lévő vezetők elsősorban saját belső hálózatuk, kapcsolatrendszerük építésére fordítottak nagy energiákat, míg a másik, „hatékony” csoportba került vezetők elsősorban saját csapatukra fókuszáltak.

Teljes cikk

 

A peches generáció

A legpesszimistábbak, születésük óta egyik válságot a másik után kénytelenek megélni, a friss munkanélküliek derékhadát adják. A milleniumi nemzedék. A téma egyik nemzetközileg számontartott kutatója, Annie Lowrey, az amerikai VOX magazin szerkesztője elmondása szerint például ingatlan-és hitelpiaci szemszögből ez egy elveszett generáció, mely tagjainak többségét pályakezdésük pillanatától folyamatosan bizonytalanságban tartja az élet. Szöges ellentétben azzal a korosztállyal, amelyhez történetesen az interjú készítője is tartozik.

Egész eddigi életemben az idős emberek közös vágyálma az volt, hogy „bárcsak megint fiatal lennék”. Azonban mintha egy példátlan, egészen drámai fordulat történne. Több friss tudományos felmérés és a jelen „Zeitgeist”-je, a „Korszelleme” ugyanis azt sugallja, hogy egy magamfajta hatvan éven felülinek jobb, biztonságosabb az élete, mint egy magakorabeli harminc-harmincöt évesnek.

Nagy átlagban és mindenekelőtt az Egyesült Államokban, ez bizonyosan így van. A baby boomerek, akik a II. Világháborút követő újjáépítés, nagy újrakezdés idején (1946-60 között) születtek, folyamatosan optimistán élhették életüket, mert születésük pillanatától kezdve nyugalomba vonulásukig – nagy általánosságban és mindenütt – mindig csak  javultak, egészségesebbek lettek az őket körülölelő körülmények.  Az Ön korosztálya képezi átlagosan Amerikában a legjobb módban, a legkiegyensúlyozottabban élő korosztályt. Hozzátehető: a hatvanon túliaknak soha korábban nem adatott meg, hogy sokkal nagyobb valószínűséggel éljék meg a nyolcvanadik, sőt, akár a kilencvenedik születésnapjukat. Most először ez is megadatott, éppen Önöknek.

Ezzel szemben az Ön generációja?

Ezzel szemben az én generációm, a milleniumi nemzedék tagjai – mivel a maguk hatalmas számot képviselő nemzedékének a lányai, fiai vagyunk, szintén széles tömegeit alkotjuk a modern társadalmaknak – csupa rendkívüli bizonytalanságnak, kiszámíthatatlanságnak vannak kitéve, szinte születéstől fogva.

Teljes cikk

 

Az elemzők szerint a vasárnapi boltzár nemcsak a fizetéscsökkenést hozná magával, de a munkahelyek elvesztését is

A vasárnapi boltzár elsősorban a munkaerőpiacra lenne negatív hatással, de csökkenne az adóbeszedés, az üzletesek kevésbé effektív módon tudnák felhasználni a tőkéjüket, és nem utolsó sorban magasabb járulékos költségeket jelentene a fogyasztók számára is  – derült ki az INESS legújabb elemzéséből.

„Ahogy az elmélet és a gyakorlat is jelzi, a vasárnapi boltzárnak egyértelműen negatív gazdasági következményei lennének. A vasárnapi boltzár nemcsak a kiskereskedelemben dolgozó alkalmazottakat és befektetőket érintené negatívan, de magukat a vásárlókat is. A vasárnapi boltzár társadalmi hasznossága egyelőre semmilyen adatokkal nincs alátámasztva“konstatálta az INESS elemzése.

Több pénz jár a vasárnapokért

„Ha csak egy fiktív bevásárlóközpontot veszünk 50 bolttal, ahol mindegyik boltban átlagosan 3 alkalmazott dolgozik, az évente 90 ezer munkaóra megszüntetését jelentené, ami 45 teljes munkaidős állás egyharmados csökkenését jelenti“ – áll a tanulmányban.

Teljes cikk

 

A házas nők 30 százaléka keres többet a férjénél

Egyre növekszik a “női kenyérkeresők” befolyása az Egyesült Államokban. A New York Life Investments statisztikái szerint egyre több az olyan család, ahol több pénzt hoznak haza, mint a férj.

Az elmúlt 40 évben jelentős előrelépés történt mind százalékos értelemben, mind pedig a tényleges számokat illetően, amelyet a táblázat is alátámaszt. Azoknak a nőknek az aránya, akik többet keresnek, mint a férjük, 1981 óta csaknem megduplázódott – olvasható a Visual Capitalist oldalán.

1981-ben a házas nők mindössze 16 százaléka keresett többet a férjénél. Ez akkoriban körülbelül 4 millió nőt jelentett az Egyesült Államok egész területén. 2018-ra, ez a szám már közel 10 millió nőtt. A szakértők szerint a háttérben meghúzódó egyik fontos ok az oktatáshoz kapcsolódhat. A felsőfokú végzettség megszerzése és a növekvő keresőképesség ugyanis mind hozzájárult ahhoz, hogy a nők kilépjenek a már régóta létező pénzügyi sztereotípiák hálójából.

Teljes cikk

Ajánló

2024. február 08.

Sajtófigyelő – 2024.02.08.

Az áprilisi pánik után májusban csökkent a pesszimizmus – kivéve az iparban Májusban – vélhetően a kormányzat által bejelentett járványügyi lazítás hatására – szinte minden á...

2024. január 30.

Sajtófigyelő – 2024.01.30.

Az áprilisi pánik után májusban csökkent a pesszimizmus – kivéve az iparban Májusban – vélhetően a kormányzat által bejelentett járványügyi lazítás hatására – szinte minden á...

2021. március 03.

Sajtófigyelő – 2021.03.03.

Az áprilisi pánik után májusban csökkent a pesszimizmus – kivéve az iparban Májusban – vélhetően a kormányzat által bejelentett járványügyi lazítás hatására – szinte minden á...