Domschitz Mátyás – Kölcsönös megértés a megbeszéléseken

Az üzleti kommunikációról szóló könyvek nagyobb része az eredményes kommunikáció olyan modelljével dolgozik, amelyben az eredmény a közlés eredményét jelenti, az önprezentációt, az adó vevőre való hatását. A kommunikációoktatás jellemző megközelítése is ilyen: hogyan szervezzük meg a hatásos adást. Az adóra figyelő kommunikáció, a befogadóra is, mint az adás vevőjére figyel. A kommunikáció szakosok erről tanulnak sokat.

 

A kölcsönös megértés e modellek perifériáján marad. Pedig ennek igénye mindennapi a szervezetek életében. Az uralkodó modell arra fókuszál, hogy milyen az a kommunikáció, ami maximalizálja az adó hatását a vevőre. S ez racionális az adó szempontjából. De a szervezeti élet sok területén ez irracionális. Szándékosan leegyszerűsítem, hogy miről beszélek: (s az egész könyvben fejtem ki részletesebben):

  • Lehet az racionális, ha a másikat megvezetem. De, ha magamat is: az irracionális. Mert ekkor nem a valóságnak megfelelően cselekszem.

Ugyanezt a szervezetek esetében többes számban kell mondani:

  • Lehet az racionális, ha másokat megvezetünk. De, ha magunkat is: az irracionális, mert ekkor nem a valóságnak megfelelően cselekszünk, s ez nem érdekünk.

Ez utóbbi többes szám a mai szervezetek szinte mindegyikében azt jelenti, hogy a szervezetek tagjai olyan problémákat oldanak meg, amelyekhez egyiküknek sincs meg a teljes felkészültsége, így mindenki rá van utalva másokra. S ekkor az egyéni hatásmaximalizáló kommunikáció irracionálissá válik. Mert nem (csak) az a probléma, hogy hogyan érvényesítsem a magam érdekét, hanem abban vagyok (másokkal együtt) érdekelt, hogy megértsem a másikat, hogy hozzáférjek a másik felkészültségéhez. Hogy közös megértést alakítsunk ki háromféle dologban:

  • mik a probléma tényei? Itt a beszélgetésnek a tények igaz feltárására kell törekednie;
  • abban, hogy a megoldásban mi legyen a helyes magatartásunk, melyek a normáink, azért hogy cselekvéseinket jól koordináljuk;
  • s résztvevőnként mi a viszonyunk a problémához, a közös cselekvéshez, hogy jobban értsük – mint együttműködő felek – egymást is. Milyen a belső világunk. [1]

Ha tudásaink kölcsönös kombinációja helyett egyikünk tökéletesen meg(le)győzi a másikat a maga igazáról, s a többiek perspektívája nem érvényesül, rendszerünk butább marad. Lehet, hogy a győztes eredményesebb a társainál, de ezt az eredményt a lehetségesnél rosszabb – butább – szervezetben érte el. Ha rendszeresen ő nyer, a szervezet maximum olyan okos lehet, mint amennyire okos a nyertes egyedül. A szervezet butul. Ha a szervezetünknek van egy olyan versenytársa, amelyben a résztvevők kölcsönösen kombinálják tudásaikat, ez az egyéneknél okosabb szervezetet eredményez. Míg mi butulunk, a versenytárs okosodik. Pedig csak a kommunikációnk minősége különbözik.

E szöveg a tudáskombináló kommunikáció szellemében íródott. Ez nem egy romantikus széplelkű igény, hanem kőkemény érdek. A szervezetek intelligenciája a tét.

 

A tudáskombináló munka modellje [2]

E munka tipikus közege a megbeszélés, az értekezlet. Nézzük meg ennek egy mikro elemzését. Mi történik, amikor megosztjuk egymással a tudásainkat?

Vezetők tréningjén gyakori az együttműködési képességek fejlesztése, s ennek módszertanából való ez a gyakorlat: hat önként jelentkezőnek kell megoldani egy feladatot, amelyben a feladathoz szükséges információkat személyenként egy-egy kártyán megkapják. Mindenki más információval rendelkezik, a csoport rendelkezik az összessel. „Össze kell rakni” a tudásokat, hogy meg tudják oldani a feladatot. Részletek a kiadott instrukciókból.

  1. Az, hogy mit és hogyan kell csinálni, csak szóbeli információcsere útján fog kiderülni.
  2. A következő szabályokat kell betartani a gyakorlat során:

(a)    Miután elkezdték a feladat megoldását, csak a csapatuk többi tagjával beszélhetnek!

(b)   Senkinek nem mutathatja meg az Információs lapját!

(c)    A feladat aktív végzői közül csak egy csapattag írhat!

(d)   a feladat elvégzésére 30 perc áll rendelkezésre.

Az információk egy falu 5 lakója, a lakók háza, a ház fajtája, a házak egymáshoz képest elrendezése, a lakók járművei, a ház kertjében lévő növények és tartott állatok közti összefüggéseket tartalmazzák. A hat résztvevő általában az ábra szerint helyezkedik el. Ez a problémamegoldás tere.

Hogy mi a feladat azt is több információs kártyából kell összerakni a résztvevőknek. Az ábra alapján csak a “C” jelű résztvevő írhat. A résztvevők elkezdik elmondani a többieknek a kártyáikon lévő információkat. A felállás lehet egy értekezlet modellje. Mindenki tud valamit, amit a közös problémamegoldás érdekében meg kell osztania a többiekkel.

Egy felkészültség vagy hozzáférhető mások számára vagy nem, ha igen, akkor kommunikatív állapotban van. [3]

A példabeli gyakorlatban a résztvevők a kártyáikon lévő információkat megosztják egymással. A többiek számára nem hozzáférhető, nem legitim állapotból (hiszen a kártyák megmutatása tilos, csak szóban lehet közölni), a többiek számára hozzáférhetővé (és legitimmé) teszik. Elmondják, és azt feltételezik, hogy a többiek megértik. Ez az elején nagyon esetleges, a játékosok bemondanak rész információkat, ez a többihez való viszony megértése nélkül „értelmetlen”, mert nem tudják még egymáshoz kötni az információkat. Például:

A mondja:       „A palatetős házban lakó úr galambokat tenyészt.”

D mondja:       „Minden háznál másféle gyümölcsöt termesztenek.”

E két mondat egymás mellett még nem alkot egy értelmes rendszert.

 

Megértés és értelem

Hol van először az, amit megosztanak? Azzal, hogy elmondják, egy akusztikus térbe helyezik (azt mondhatnánk, hogy az információt, de ott csak zörej, információvá csak a befogadónál lesz). De először is meg kell hallani. ha egyszerre többen beszélnek, akkor ugyan lehet mindet egyszerre hallani, de esetleges, hogy mi megy tovább a megértés felé.

A hallható hangsor hozzáférhető, de ahhoz hogy problémamegoldó felkészültség legyen, még más is kell. Meg kell, hogy értsék. Hogy értik, az több mint hogy hallják. Mert, ha nem egy nyelven beszélnek, akkor hangsorozatokat hallanak, de megértésről nem beszélünk. Azt azonban lehet mondani, hogy hallani kell előbb, (ha szóban kommunikálnak) hogy értsék utóbb. Ha egy nyelvet beszélnek, megértik a mondatokat. Ez sem biztos, hogy érvényesül, mert az értekezleteken az a tipikus, hogy különböző szakterületek nyelveit használók beszélnek. S ahhoz, hogy értsék egymást, idő kell. Ezt mindenki érzi, aki új dolgozóként áll be egy céghez. Meg kell tanulni az ott beszélt nyelvet.

De még ez is kevés a megértéshez lásd a fenti A és D által egymás mellé tett állításokat. De keletkezhet nagyobb megértés, ha az állítások között összefüggést lehet találni. Például, ha az előbbi „A” állítása, hogy

A palatetős házban lakó úr galambokat tenyészt.” mellé;

B azt mondja a nála lévő információ alapján, hogy

Mr. Skinner galambokat tenyészt.

Akkor ebből megtudtuk, hogy Mr. Skinner, valószínű, hogy palatetős házban lakik (de lakhat még más is palatetős házban, bár az “a palatetős ház” – ra rámutató kifejezés arra utal, hogy ez egy konkrét ház megkülönböztetője.

Érezzük, hogy itt keletkezett megértés, szemben az összefüggéstelenül egymás mellé rakott információkkal. A megértést itt a tágabb perspektívára utalás, más tudásra vonatkozó utalástöbblet értelmében használjuk. A megértés elhelyez, korábban meglévő tudások rendszerében egy újat, a megértettet.  Új kapcsolatot hoz létre, a rendszerben.

S ha még azt is megtudjuk az „E” jelű játékostól, hogy

„Csak egy házban vannak madarak.” még többet értünk.

Mivel a galamb madár, s megtudjuk, hogy csak Mr. Skinnerre utal a galambokról szóló információ. Csak Ő az, aki galambokat tenyészt, és palatetős házban lakik, bár még nem tudjuk biztosan, hogy csak neki lehet ilyen háza. A megértés, az értelem terjedelme (a többi tudásra utalás terjedelme) növekedett az összekapcsolások által. S valamikor később, az is kiderül, hogy öt szomszéd lakik a faluban és nekik ötféle házuk van, akkor az is kiderül. Hogy csak Mr. Skinner lakik palatetős házban.

 

Az információk alkalmas helyei

Ez persze nem alakul ki ilyen szép sorrendben. A játékosok gyakran egyszerre beszélnek, s ilyenkor a beszélő ritkán hallja, érti a másik mondandóját. A másik probléma, hogy az akusztikus térben egyébként is csak addig van a tudást, képviselő hangsor, amíg mondják, majd eltűnik onnan. S átadja a helyét újabb akusztikus hangsoroknak. A szó elszáll. „De hiszen elmondtam” E mondatot rengetegszer halljuk vezetők szájából.

Az akusztikus tér nem jó helye a tudásnak, de a példában még azért se jó, mert a megoldáshoz a szomszédok térbeli elhelyezkedését is meg kell tudni. Más lenne az akusztikus tudás értéke, ha dallamról lenne szó. A hangsor időben egymást követő sorozat, a térbeli elrendezéshez jobb a rajz és a modell.

Persze a beszélők rövid távú emlékezetében egy ideig ott marad a hallott mondat, addig amennyi a rövid távú emlékezet terjedelme. Pár percig a játékosok rövid távú memóriájában ott lehet (külön-külön) a másoktól hallott információ. S ha ezen idő alatt talál a saját információi között olyant, amely összeköti a hallott és az itt tárolt információt, akkor az rögzül, mert a szereplő könnyebben előhívja a kapcsolat révén értelmessé vált információt. A résztvevők rövid távú memóriája a résztvevő egyének számára (külön-külön) a kommunikatív helye – tartalmazza a legitim és hozzáférhető problémamegoldó felkészültséget. A szó elszáll. A gyakorlatban azonban egyvalaki írhat. Az a feladata, hogy jegyzetelje le a hallott információkat. Az írás megmarad. Az írás, mint a problémamegoldó felkészültségek helye (fizikai hordozója élettartamáig tárolja) a jeleket. Az írást tartalmazó papíron elkezdenek először összefüggéstelenül, majd összefüggésekre is utalva szaporodni az állítások. Az írást olvasni lehet, ezek a jelek (lineárisan, egymást követő jelek, betűk, szavak, mondatok formájában elkezdik mutatni a felkészültségeket. Például két értelmesen össze illő állítást össze lehet nyilazni, egymás mellé lehet másolni. Az írással az akusztikus tér mellett a vizuális tér is segít hozzáférhetővé tenni a tudást, (azzal, hogy az elhangzott múltból a jelenbe hozza). A leírt, írásban rögzített és látható tudás – problémamegoldó felkészültség –kommunikatív, azaz hozzáférhető és legitim.

 

Egyenlőtlen hozzáférés

Fizikai egyenlőtlenség

Ám a legtöbbször kiderül, hogy ez a láthatósági feltétel nem mindenki számára adott a csoportban. Az ábra módján néz ki gyakran a kommunikatív struktúrája, s az ábrán azok a résztvevők szerepelnek, akik látják a jegyzeteket. Az A, C, E jelű játékosok az ülésrendnek megfelelően a jegyzet közelében látják az írásos (nem elillanó, írásban rögzített, tartósan hozzáférhető) problémamegoldó tudásokat, a többiek, azonban nem. Ebből egy idő után az is kialakul gyakran, hogy B, D, és F játékos csak bemondja az információit a többiek számára, de szűkebb „értelmi mezőben mozogva” kevésbé tudnak részt venni a gondolkodásban. B, D, és F úgy viselkednek, mint azok a középvezetők, akik főnökeik szerint csak a maguk területén hajlandóak gondolkodni, és nem látnak túl a részlegükön. E példában, mint metaforában ennek egyik esetleges oka is megmutatkozhat.

A kommunikatív (a hozzáférhető) strukturált és ez strukturálja a résztvevőket is. Nem egyformán vannak közel a jegyzetekhez, a „tűzhöz”. Ritka, de azért van ilyen, hogy egy olyan résztvevő, aki úgy ül, hogy nem látja a szöveget, feláll és odamegy, odaáll az író mögé, és így részt tud venni a közös gondolkodásban.

 

Társas egyenlőtlenség a részesedés szabályozása

Az is gyakori, hogy a jegyzetelő, aki a legjobban átlátja az összeillő értelmes rendszert, információs monopóliumba, majd ezért vezetői pozícióba kerül. Például, mert kis betűkkel ír, vagy véletlenül eltakarja a mellette ülők elől a szövegeket. Ő tudja a legtöbbet, számára a leginkább kommunikatív a tér és ezért elkezdhet irányítani. És ezt teheti többféleképpen, például az ő hipotézisei alapján kérdezi a többieket, s a nála kialakuló rendbe elhelyezi a kapott információkat. Van, aki csak a gyors leírásra koncentrál, hiszen időre megy. Nem irányítja a csapat kommunikációját, és beleveszik a túl gyorsan érkező információ áradatba. Egyszerre akar gondolkodni a maga információival, a többiektől kapottal, meg gyorsan akar írni is, ám ebbe belezavarodik, s a legtöbb információval rendelkezve sem tud „értelmes” vezető lenni, mert nem jut ideje gondolkodni. Vezetőként akadályává válik a csoportmunkának. Itt a „gondolkodni” azt jelenti: értelmes összefüggésekbe rendezni az információkat. Gyakran például mátrixot rajzolnak, és abba rendezik az összetartozó információkat.

Például vezetőként a maga koncepcióját érvényesíti a többiekkel szemben, (ami lehet jó, akkor gyorsan végeznek s ez a ritkább), vagy rossz (mert ő sem látja az egészet), de elfolyt olyan résztvevői mondatokat, amelyek más irányba vinnék a gondolkodást. Ez az elfojtás azt jelenti, hogy megakadályozza a másik résztvevőtől érkező tudás kommunikatív állapotba történő alakítását. Az elfojtott résztvevő tudása nem válik részévé a megoldásnak. Pedig szükséges lenne. S ezért gyakran kifutnak az időből.

 

A kommunikatív alkalmas értelmi szerkezete

Az, hogy a résztvevőknek problémát okoz a rendezés, még abból is adódik, hogy a megoldásnak térbeli rendszere is van, s az erre vonatkozó információkat nehezebb rendezni az akusztikus és az írásos-lineáris módokon. Vannak ilyen állítások is:

  • “A” jelű játékos információja például: “A kecsketulajdonos szomszédja annak, akinek diófája van.”
  • B jelű játékos kártyáján az alábbi információ található: “Mr. Skinner a vöröstéglás ház mellett lakik.”
  • Vagy: “A faluban a házak félkörben állnak egymás mellett”
  • Vagy: Mr. Skinner a falu nyugati végén lakik.

Ezek a valóság térbeli (relációs) struktúráját leíró információk, állítások, tudások egy idő után lineárisan-szóban illetve lineárisan-írásban nehezen követhetően reprezentálják a valóságot. Képként, az egymáshoz való viszonyt is láttatva, modellezve az elhelyezkedést, érthetőbbé és áttekinthetővé válik a rend.

Az eddigieket alapul véve az itt látható modellt alakítják ki egy idő után a játékosok.

S a következő mondat által reprezentált valóság képe átkerülve a képbe azonnal értelmeset mutat: “Mr. Skinner a vöröstéglás ház mellett lakik.” Stb. Már látjuk is a vöröstéglás ház helyét.

A kommunikatívról e gyakorlat után ezért még az is elmondható, hogy lehet alkalmasabb és kevésbé alkalmas a hozzáférés számára, a kommunikatív struktúrája, elrendezettsége befolyásolja a hozzáférhetőséget és az értelmet. A kép gyakran alkalmasabb, értelmesebb, mint ha szövegben lenne. Ez a kép többet, tágabb perspektívát is mutat, mert másra, többre utal, mint a szövegek.

Ritkán, (s akkor is a tréner csoportmunkát terelő instrukcióinak hatására) használnak flip-chard táblát is az információk elrendezésére, s ezzel a jegyzetet mindenki számára láthatóvá teszik.  S ekkor a csoportmunka színterének – kommunikatívat szervező szerkezete így néz ki:

Ekkor már percek alatt megoldják a feladatot. Mert mindenki látja. Mindenki számára kommunikatív vizuálisan az összerendezett információ, s ha ezt képben is rendezik könnyen átlátható, s ezért mindenki látja az „értelmes” illetve „növekvő értelmű” ábrát, s ezért módjában áll „értelmesen” azaz a meglévő rendszerhez (azt átlátva) további lehetőségeket hozzátenni a maga információiból. Senki sincs információs monopolhelyzetben, mondanánk egy korábbi szóhasználattal, most mondjuk azt: senki sincs a problémamegoldáshoz való hozzáférés szempontjából monopolhelyzetben, senki sem monopolizálja a kommunikatívat. A gyakorlat végén ezt, mint egy ideális team munka helyzetet nevezzük meg.

Néha még itt is előfordul, hogy valaki (gyakran nő) apró „gyöngybetűkkel” ír a táblára, s még a jól látók számára sem kommunikatív az összerakott felkészültség.

 

Legitim felkészültség

Azt ígértem korábban, hogy a kommunikatív fogalmában szereplő „legitim” felkészültségről még beszélünk e gyakorlat kapcsán.

Előfordul egy amúgy is szorongóbb játékos esetén, hogy a maga kártyáján lévő információját nem tekinti fontosnak, s ezért nem mondja el a többieknek, s ez sokáig akadályává válik a közös megoldásnak, pedig ez a hiányzó láncszeme a megoldásnak. Vagy elmondja egyszer, de a többiek, akik éppen más „értelem után” keresve gondolkodnak, azt mondják „ez nem fontos”, s ezért ez sokáig nem meri újra elmondani.  Tehát el is kell fogadni, legitimizálni is kell a problémamegoldó felkészültségeket. Vagy az is lehet, hogy a saját gondolatában nem bízik eléggé, és nem mondja el. Vagy – és ez abban a munkakultúrában, amit gyakran látunk a munkahelyeken- előbb szokás vitatni egy gondolatot, mint megértenénk.  Gyakori, hogy egy játékos elmond egy jó, előre vivő, értelmet növelő rendező gondolatot, s ezt a csoport vagy nem hallja meg (akusztikusan), vagy nem érti meg, mert éppen más irányban keres értelmes összefüggéseket, vagy az illetőre amúgy sem „szoktak” odafigyelni és ekkor a játékos pár perc múlva ismét próbálkozik, vagy lemond gondolatának megosztásáról.

 

Versengő kommunikatív értelmi szerkezetek

Az is érdekes, hogy éppen más értelmet ígérő kapcsolatok keresésben van a csoport, nevezzük ezt a kommunikatív értelmi szerkezetének, mint egy másik tagja. Az „értelemre” vonatkozó hipotézisből több lehet egyszerre a csoportban, és ha ezek nem illeszthetők össze (vagy míg nem illeszthetők össze), addig versengenek és e versengésben az egyik elnyomhatja a másikat. Azt is mondhatjuk, elveszi a legitimitását. „Ennek nincs értelme” mondja egy játékos, ami azt jelenti nincs az Ő szempontjából, de ezt általánosan fogalmazza, s ha ezt érvényesíteni tudja a csoportban, delegitimál egy másik felkészültséget. A csoportos problémamegoldásban, ha verseny alakul ki a személyek között, annak lehet ilyen hatása, s a versengő értelem szerkezetek elnyomhatják egymást. A problémamegoldás során, hacsak nem teljesen rutin munkáról van szó, mindig vannak versengő kommunikatív értelmi szerkezetek. Az együttműködési kultúra része, hogy ezt hogyan tudja kezelni a csoport. Az a jobb problémamegoldó csoport, amelyik jobban elviseli a különböző értelmi szerkezeteket.

Ezért mivel az együttműködési kultúra maga is értelmi szerkezetekből áll (miért kell így és így viselkedni) és mindig ott van a problémamegoldó csoport tudásában, a maga normáival, értékeivel hat, s gátolja a hozzá nem illő új értelmi szerkezetek kommunikatívvá válását.

E bemutatott példában van egy olyan megfigyelés, hogy ha vannak a csoportban nők (kisebbségben), vagy fiatalabbak, az író szerepre szinte mindig vagy nőt választanak, vagy a legfiatalabbat. „A nők szebben tudnak írni”, mondják a férfiak, s nem szívesen vállalkoznának a „titkárnői”, „jegyzőkönyvvezetői” feladatokra. Vagy: „írjon a legfiatalabb!” – mondják.  Ez persze később problémát okoz, mert éppen a „titkárnő” és a „legfiatalabb” kerül vezető közeli helyzetbe, amit persze ilyen kiválasztás után nehezen fogadnak el a többiek, és ettől újabb csoportdinamikai jelenségek indulnak be.

E példa is megmutatja, hogy a tréningen történő játékos problémamegoldás is mélyen be van ágyazva a kultúrába, itt a női és fiatal szerepekhez való (tudattalan) viszonyban is megmutatkozik a kultúra. A csoportos együttműködésben szerepet játszanak a kultúra mintái, „kommunikatív szerkezetei”.

 

A moderátor szerep

Ahogy e szövegben most ránéztünk a csoportos problémamegoldásra úgy soha nem láthatja résztvevő. Mindazt, amit észrevettünk (olvasó) megfigyelőként kívülről, azt nem láthatja az, aki belül van. A résztvevők a probléma megoldására s abban is a saját szerepükre koncentrálnak elsősorban. Az egész folyamatot nem láthatja más, csak az, aki a problémamegoldáson kívül van. Úgy van „benne” a problémamegoldásban, hogy a probléma megoldása helyett (mellett) a résztvevők problémamegoldására fókuszál. Néha egy-egy résztvevő megkísérli, hogy – így tekintve – az egész folyamatot megpróbálja vezérelni, de mivel benne is van, hiszen információk birtokában van, résztvevőként is szerepelnie kell, s hamarosan visszailleszkedik a csoportmunka sűrűjébe.

Pedig amit megfigyelőként láttunk, arra nagy szüksége lenne a csoportnak.

Ezt a csoportmunka moderátora (vagy facilitátora) tudja észrevenni. A moderátor nem lehet benne a csoportmunkában, mert akkor elveszti az egészre való reflektálás képességét. Úgy van mégis benne, hogy az e szövegben bemutatott jelenségekre figyel. Abban segíti a résztvevőket, hogy meghallgassák egymást. Ne vesszen el információ, ezért rögzítsék, s ha rögzítik, azt mindenki láthassa, hogy szót adjon, hogy szabályozza a megszólalásokat, stb. Úgy különíthetjük el az ő szerepét a többiektől, hogy míg a többiek a tárgynyelven beszélnek (a tárgyról), a moderátor ehhez képest meta szinten a tárgyról beszélők nyelvére figyel. Az ő nyelve a 2. rendű metanyelv. A nyelvi fokok elméletét Carnap [4] és Tarski fejlesztett ki. E szerint különbséget teszünk tárgynyelv és metanyelv között.

  • Tárgynyelven a tárgyakról teszünk kijelentéseket, ez az 1 rendű nyelv. A résztvevők ezen beszélik meg, hogy mit gondoljanak a megvitatott tényekről, mit tartsanak helyesnek, s miről hogyan éreznek, mit gondolnak, milyen a szubjektív viszonyulásuk.
  • A tárgynyelvről tett kijelentések a 2 rendű a tárgynyelvhez képest metanyelven tehetők. A vitában álló felek javasolt konfliktuskezelői, vitabeli kereteit a facilitátor képviseli, neki nem az 1 nyelv tárgyaihoz, a felek érveihez, hanem nyelvükhöz van viszonya.

S a facilitátor abban segít, hogy e nyelv segítse őket a probléma megoldásában. A moderátor nem a vitát, a vita medrét képviseli.

E szerep is speciális és tanítható szaktudásokat igényel.

A munkahelyeken az a tipikus hogy a vezető vállalja ezt a szerepet, s ő vezeti az értekezletet. De a vezető a legfőbb problémamegoldó is. S a vezető nagy valószínűséggel nem tanult moderátori ismeeteket, azt legfeljebb valahogyan kialakította. Így e két szerepe összekeveredik, s ez gyakran többet árt, mint használ. A vezető, ha meg is próbálja szabályozni a megbeszélést, a legtöbbször ő maga szegi meg a maga által hozott szabályokat. S mivel ezt általában nem legitim kibeszélni, a vezető nincs is ennek tudatában. Ha ez súlyossá válik, a résztvevők megszokják, hogy a problémamegoldás valódi színtere nem a vezetővel együtt tartott megbeszélés, s az értekezletek kiürülnek.

A megoldás az, ha minden csoportban többen felkészülnek a moderátori szerepre, s mindig a legkevésbé érintett vállalja a megbeszélés vezetését. S amikor érintetté válik, átveszi tőle valaki más.

E megoldással a szervezeti megbeszélések biztonságos mederbe kerülnek. Nő a szervezet intelligenciája.

 

Dr. Domschitz Mátyás PhD

szervezeti kommunikáció kutató,

a Nyugat-magyarországi Egyetem docense,

a Tudástőke Alapítvány kutatásvezetője, trénere

 


[1] Ez a hármasság Habermas kommunikatív racionalitásának követelménye, ezt a könyv kilencedik fejezetben részletesen kifejtem.

[2] A példa a Hamp Gáborral írt tanulmányunkból való. Domschitz Mátyás – Hamp Gábor: A kommunikáció színtereiről. A kommunikáció mint participáció (szerk. Horányi Özséb) c. könyv harmadik fejezete, AKTI-Typotex Budapest, 2007.

 

[3] A kommunikatív állapotnak van még egy kritériuma, a legitimitása, erről egy kicsit később beszélünk. Például bár mindenki tudja, de azt is tudjuk, hogy nem illik tudnunk, ekkor nem legitim, s nem kommunikatív. Horányi Özséb: A kommunikáció participációra alapozott felfogásáról. In. Horányi Özséb (szerk.)  A kommunikáció, mint participáció. AKTI – Typotex Budapest, 2007.

 

[4] Maria Fürst: Bevezetés a filozófiába 68. o.