A társfüggőségről

A holland Sari van Poelje vezette INTACT Akadémia tavaszi vendége volt a Benczúr utcában a mexikói Dr. Gloria Noriega, a Nemzetközi Tranzakcióanalitikus Szövetség (ITAA) korábbi elnöke, és a szövetség mexikói társintézménye, az Instituto Mexicano de Análisis Transaccional (IMAT) alapítóa és vezetője. Februári újradöntési workshopja után volt alkalmam leülni vele, hogy a munkájáról, jelenlegi projektjeiről és tágabb társadalmi kérdésekről beszélgessünk.

 

Gloria eredeti végzettsége szerint klinikai szakpszichológus, aki a mesterfokozat megszerzése után, a PhD értekezése alapjául szolgáló kutatás kapcsán fordult a transzgenerációs sorskönyvek témája felé. A kutatásból egy ötéves projekt lett, amely a  kodependenciát (társfüggőséget) vizsgálta és, amelynek eredménye nem csak a TA Journal-ben jelent meg, de később az Eric Berne Emlékdíjat is elnyerte. Gloria munkáját “Codependence: A Transgenerational Script” (“A társfüggőség – egy transzgenerációs sorskönyv) az American Journal of Orthopsychiatry nevű folyóirat is publikálta, elismerve az epidemiológiai kutatás terén végzett tudományos munkáját.

Ez a tanulmány vált Gloria későbbi tevékenységének gerincévé, és a téma mind a mai napig szenvedélyesen érdekli. Okkal. A társfüggőség kutatása olyasvalamire hívja föl a figyelmet, ami sokakat – főként sok nőt – érint egészen személyesen és közelről. A társfüggőség orvosi definíciója a Merriam Webster lexikon szerint így szól:

„…Olyan pszichológiai állapot vagy kapcsolat, amelyben az egyént egy olyan másik személy uralja vagy manipulálja, akit valamely kóros állapot jellemez (mint pl. alkohol- vagy heroinfüggés); tágabb értelemben egy másik személy igényeitől vagy kontrolljától való függő viszony.”

A kutatás alapját egy Mexico City-beli kórházban 830 nővel lefolytatott vizsgálat adta. A messze múltba visszanyúló kulturális hagyományok következtében legtöbbször nők kerülnek társfüggőségi helyzetbe. Az is főként nőkkel fordul elő, hogy manipulálás vagy kontroll áldozatává válnak. És a nők azok, akik oly sok kultúrában azt találják, hogy reggeltől estig mások igényeinek kielégítésén dolgoznak, miközben figyelmen kívül hagyják saját igényeiket és identitásukat. Természetesen olyan kulturális környezetben mint Mexikó, ahol a nők identitását gyakran épp azon mérik, mennyire képesek áldozatot hozni, egy ettől eltérő életút puszta gondolata is homályban marad és szinte el sem képzelhető.

Itt kapcsolódik össze a kérdés Gloriának a transzgenerációs sorskönyveken végzett munkájával. A társfüggőség a transzgenerációs sorskönyv egyik példája. Ez pedig egy sok kultúrában előforduló ördögi kört leplez le. Az a jól ismert mondás, amely szerint “Csak olyan ne legyek, mint az anyám!” új értelmet nyer ebben a kontextusban. És ezúttal – reméljük –, nem is váltja ki azt a fajta keserű kacajt, amely az ilyen felkiáltásokat kísérni szokta. Sőt, talán most a beszélő sem hiheti azt, hogy ez vele aztán soha nem fordulhat elő. Igenis előfordul, és általában szomorú nem jó okokból és az illető “lány” tudatossága nélkül.

Egy társadalom hagyományai gyakran megszépítik és gazdagítják az életünket.A hagyományok lehetnek szépek és gazdagíthatnak egy társadalmat. De vannak olyan hagyományok is, amelyekről csak azt remélhetjük, hogy a társadalom minél előbb maga mögött hagyja, kinövi és egyszerűen elfelejti őket.

A társfüggőség számos olyan hagyományra irányítja rá a figyelmet családi sorskönyveinkben, amelyeket nemzedékről nemzedékre továbbadunk egymásnak, és amelyek átszínezik a társadalom mint egész működését. Gyakran egyáltalán nem áll szándékunkban ezeket továbbadni, és nem is vagyunk tudatában, hogy ezt tesszük, mégis elkövetjük rejtett nem-verbális tranzakciókon keresztül.

Gloria munkásságában igen nagy szerepet kapnak a kulturális normák. A tanulmányában szereplő kodependens nők gyakran bántalmazó kapcsolatokban vállaltak szerepet és eredetileg is diszfunkcionális családból származtak. A tényezők között szerepelt az alkoholista apa és/vagy partner, kora-gyerekkori veszteségek és visszatérő érzelmi és szexuális bántalmazás. Az “önalárendelő sorskönyv” – nem meglepő módon – erősen korrelált az összes itt említett változóval, valamint magával a társfüggőséggel is; önalárendelő sorskönyvű alanyainak majdnem 50%-a társfüggő mintákról tett tanúbizonyságot. Hasonlítsuk ezt össze azzal a 10%-os aránnyal, amit a nem önalávető női mintában találtak!

 

Mit lehet tehát tenni egy olyan kultúrában, mint Mexikó, ahol az önalávetés és az áldozathozatal a nő értékének mérőszámai, és ahol az az elvárás, hogy a nő ezen erények mentén találja meg identitását és önértékelését?

 

Ez igen súlyos kérdés. Kulcsfontosságú, hogy a társadalmainkban megtaláljuk a visszaélés forrásait. Szemfelnyitó hatása lehet, ha meg tudjuk érteni és fel tudjuk tárni, hogy ezek miként adódnak át nemzedékről nemzedékre, mégpedig a társadalmilag elfogadott viselkedések keretein belül. De hogy ezek után egyszerűen arra kérjünk egy egész népességet, gyakorlatilag világszerte, hogy változtasson a gyakorlatán – ez nem könnyű feladat, sőt, első ránézésre lehetetlen.

Vagy talán mégsem? Hogyan tekint Gloria az ilyen áthághatatlan akadályokra? Nyilvánvaló, hogy az ő és kollégái munkásságának az a célja, hogy esetről esetre haladva értse meg és változtassa meg azt, amit “elfogadhatatlannak” tart. Az első lépés ahhoz, hogy segíthessen az embereknek új döntést hozni az életükről és átírni a sorskönyvüket, nem más, mint a problémával kapcsolatos megnövekedett tudatosság.

Ezektől a gondolatoktól vezérelve írta meg Gloria “A társfüggőségi sorskönyv” (“The Codependency Script”) c. munkáját, amely bemutatja, hogyan játszik szerepet a párok életében a társfüggőség. Részletezi ennek a rendellenességnek a diagnózisát (és kezelését), és bemutatja azt a mérőeszközt, amelyet a szerző a diagnózis megkönnyítésére hozott létre. Ez a – Társfüggőség Teszt (Codependency Instrument, ICOD) – néven ismernek eszköz egy harminc kérdésből álló teszt,  amelyről bebizonyosodott, hogy hatásos mérőeszközként működik azon nők körében, akiknél fennáll a kodependens kapcsolat veszélye.

Ugyanakkor megint jelentkezik az a probléma, hogyan kérhetjük meg a veszélyeztetett nőket, hogy menjenek szembe a hagyományokkal, amelyeknek áldozataivá váltak? Hiszen a hagyomány fogalmának épp az a lényege, hogy azért marad fönn, mert valamilyen tekintetben bevált! A legtöbb társadalom nem tűri, hogy megkérdőjelezzék azt, amit “mindig is így csináltunk”. És valóban, az embereknek szükségük van olyasmikre, amikhez kötődhetnek.

Kötődünk emberekhez, ételekhez, normákhoz, és ezek közül nem egy valóban szép, szeretetteli és építő jellegű. Számítunk ezekre a dolgokra, gazdagítják az életünket és ennek csupa jó oka van. De vannak olyan kötődések is, amelyek rombolnak bennünket és útjában állnak a fejlődésünknek érzelmi, szellemi, vagy akár fizikai szinten is.

Nem meglepő, hogy a társfüggés egy sajátos, jól leírható kötődési mintázat. Gloria jelenleg olasz kollégák egy csoportjával dolgozik Rómában, akikkel az életünkben megélt kötődési minták nézőpontjából vizsgálják a társfüggőséget. Terveik szerint a munkájukat hozzákapcsolják az eddig elvégzett kutatásokhoz. Kíváncsian várjuk az eredményeket!

Ha tehát ennyire szorosan kötődünk a hagyományainkhoz, akár jók, akár rosszak, akkor hogyan tanulhatjuk meg felismerni, melyeket lenne érdemes magunk mögött hagyni? És főként hogyan tehetjük ezt meg, ha olyan kultúra vesz körül, amely nem akarja ezt? Akiknek felnyitják a szemét, azok képesek tanulni és jobb útra terelni az életüket, miközben lassan azt is felismerik, hogy a régi módszerek – egyszerűen régiek, és kétségkívül nem javulnak az  idő előrehaladtával.

Valószínű, hogy a “tanulás” itt a kulcsszó, és ez adja a sorskönyvi változással járó folyamatos fejlődés motorját is. Gloria kutatásai egy másik statisztikai adattal is szolgáltak: az írástudatlan nőknél 3,7-szer magasabb a valószínűsége, hogy társfüggő kapcsolatba kerülnek. Közismert, hogy azok a kultúrák, amelyek  eltűrik, sőt biztatják is a nők elnyomását és kihasználását, azonosak azokkal, ahol a legmagasabb az írástudatlan nők aránya. És azt is jól tudjuk, hogy az ilyen társadalmak jelentős része nemcsak akadályozza a nők oktatását, hanem egyenesen törvényellenessé teszi és durván bünteti e szabály áthágását.

Tanulmánya zárszavában Gloria kijelenti:

 

A társfüggőség egyéni, családi, társadalmi és kulturális sorskönyv,

amely főként nőket érint

és amelyet folyamatosan továbbadnak a szülők a gyermekeiknek.

Gloria Noriega Gayol)

Gloria elmondta, hogy az érintett nők közül igen sokan nincsenek is tudatába, mi történik velük. Legtöbbjüknek túl korán és túl gyorsan kellett felnőnie, éretlen szülők és elnyomó környezet mellett, így soha nem jutott arra idejük, hogy megálljanak és elgondolkodjanak rajta, hogy valami lehetne másként is. Emellett nélkülözték azt a fajta oktatást, képzést is, amely alapján tudhatnák, hogyan lehet lépéseket tenni a sorsuk javítása érdekében. Élik ugyanazt az életet, amit anyáik és nagyanyáik éltek, és amit a lányaik és unokáik is élnek majd.

A témát tovább kell kutatni. Fokozni kell a kérdéssel kapcsolatos tudatosságot. Elkerülhetetlenül szükséges, hogy az ilyesfajta sorskönyvekre felhívjuk az emberek figyelmét és megmutassuk, hogyan ártanak minden érintettnek.

Végső soron azonban, ami legjobban hiányzik ezeknek a nőknek az életéből, az az alapfokú oktatás, és az életüket romboló ördögi kört és az iskolázottság javításával lehetne megszakítani. A tudás és az eltérő életutakkal kapcsolatos tudatosság nem olyasmi, amit bárkire rá lehet erőltetni. Azt a vágyat pedig, hogy valamit belülről megváltoztassunk, szintén nem lehet egyszerűen tanítással felébreszteni. Ez utóbbi vágy és törekvés nélkül pedig nincs „sorskönyvátírás”. Ehhez pedig lehetővé kell tenni az egyén számára, hogy növekedjék, fejlődjön és teljesen kialakítsa egyéni identitását érzelmi, fizikai és mentális értelemben egyaránt. Tanítsuk meg ezeket a nőket írni, olvasni és a saját fejükkel gondolkodni. Talán ezen eszközök birtokában a sorskönyvüket is könnyebben és sikeresebben tudják majd átírni az eljövendő nemzedékek javára.

Gloria Noriega tehát azon dolgozik, hogy eddigi kutatásait elmélyítse, és új könyvet készít elő a transzgenerációs sorskönyvekről. Munkájából a TA világán messze túlmutató következtetések fakadnak. Sikeres, sugárzó, tevékeny mexikói asszonyként, aki büszke az országára és annak örökségére, ezt ő is – bizonyos vagyok benne – nagyon, nagyon jól tudja.