2018. 12. 18, kedd, Auguszta napja van.

Fókuszban az emberi erőforrás

HR Oscar pályázati felhívás – 2011

A 2011-es év kiemelt témája: HR, a sokszínűség jegyében

Ebben az évben azokat a HR szakembereket, csapatokat és ifjú tehetségeket szeretnénk díjazni, akik 2011-ben, az alábbi témák valamelyikében új ötletekkel, vagy sikeresen megvalósított tervvel járultak hozzá, hogy vállalatuknál minél több motivált fiatal dolgozzon, illetve a kismamák, a megváltozott munkaképességű dolgozók lehetőséget kapjanak a munkavégzésre, beilleszkedésre, avagy az újrakezdésre.

A sokszínűség jegyében az alábbi témákban várunk pályázatokat:

 

  • „Fluktuáció egy Szolgáltató Központban, – avagy az Y generáció motiválása”
  • „Megváltozott munkaképességű kollégák a csapatban”
  • „Kismama vagyok, dolgozni szeretnék”

A díj átadására az OHE „X faktor a HR-ben” című 22. Országos HR Konferenciáján, 2012.május 30-án kerül sor.

Pályázati feltételek:

1. 2011 legjobb HR témájú diplomadolgozata

A díjra pályázhat bármely magyar felsőoktatási intézmény kapcsolódó szakos diákja, aki szakdolgozatát a 2011/12-es tanévben készíti el, vagy a TDK dolgozatát a 2010-2011-ig terjedő időszakban készítette el, az emberi erőforrás management valamely területéhez kapcsolódó témában. Így többek között a munkaerő-kiválasztáshoz, kölcsönzéshez, vezető-kiválasztáshoz, fejlesztéshez, munkaügyi kapcsolatokhoz, HR tervezéshez/kontrollinghoz, HR információs rendszerhez kapcsolódó témában. Kiemelten kezeljük az innovatív, új megoldásokat bemutató pályázatokat.

 

Beadandó a dolgozat összefoglalója maximum 5 A4-es gépelt oldalban.

 

Az összefoglalónak  az alábbiakat tartalmaznia kell, ezt a beadandó anyagban ismertetni kell:

–          A probléma/helyzet leírása (mik a kockázatok).

–          A dolgozatot milyen kutatómunka előzi meg?

–          A dolgozat mitől egyéni, eredeti jellegű?

–          Mi az a HR szakmában általánosan alkalmazható ötlet, javaslat, amit a dolgozatban felvázolt problémára javasol?

 

A győztes pályázó nyereménye:

–          tárgynyeremény

–          az SZTMSZ egyik tagja 1 hónap szakmai gyakorlatot biztosít

–          1 db tisztelet jegy a díjátadó gálavacsorára és kedvezményes részvételi lehetőség a konferencián

–          a HR Oscarral kapcsolatos sajtómegjelenésekben neve és anyaga szerepel

 

 

 

2. 2011 legjobb HR csapata

Pályázatot nyújthat be Magyarország területén működő vállalat, amely HR-részleggel/csapattal rendelkezik. A csapat működése magas szakmai színvonalon, a projektek összehangolt, hatékony véghezvitelével történik. A pályázatnak tartalmaznia kell a csapat tagjainak, működésének bemutatását és egy tetszőlegesen kiválasztott projekt megvalósításának leírását, a megadott témák alapján. Kiemelten kezeljük a vállalat előremutató, innovatív stratégiáját.

 

Az anyag terjedelme max. 15 A4-es gépelt oldal.

 

Az összefoglalóban javasoljuk térjen ki az alábbiakra:

–          A probléma/helyzet leírása (mik a kockázatok).

–          Milyen peremfeltételeket, kritériumokat vettek figyelembe a projekt kidolgozása során?

–          A projekt hogyan illeszkedik a vállalat rövid, illetve a hosszú távú stratégiai céljaihoz?

–          Milyen alternatívákat vettek figyelembe és miért az adott megoldást választották?

–          A megvalósítás során milyen kihívásokkal kellett szembenézniük?

–          Milyen eredményeket értek el?

–          Melyek azok az ötletek, javaslatok, megoldások, amelyeket a projekt során kipróbáltak és érdemesnek tartanak megosztani a HR szakmával, mint  általánosan alkalmazható tanulságot?

 

A győztes csapat díjai:

–          tárgynyeremény

–          1 db tisztelet jegy a díjátadó gálavacsorára és 3 fő részére kedvezményes részvételi lehetőség a konferencián

–          a HR Oscarral kapcsolatos sajtómegjelenésekben neve és anyaga szerepel

 

3. 2011 leginnovatívabb HR szakembere

Azt a szakembert keressük, aki olyan innovatív módon, esetleg új eszközökkel végzi munkáját, amely az egész vállalat számára előremutató, és hozzájárul a cég sikeres működéshez, fejlődéséhez.

A pályázatban a szakember személyének és munkájának bemutatását várjuk, kiemelve egy, a fenti feltételek szerinti probléma megoldását.

 

Az anyag terjedelme max. 15 A4-es gépelt oldal.

 

Az összefoglalóban javasoljuk, térjen ki az alábbiakra:

–          A vállalat helyzetének leírása (milyen kihívásai és kockázatai vannak).

–          A HR szakember munkája, az általa kezdeményezett akciók/projektek/projekt hogyan illeszkedik a vállalat rövid, illetve a hosszú távú stratégiai céljaihoz?

–          Melyek azok a személyes kvalitások, amelyek a HR szakembert segítik a munkájában?

–          Milyen eredményeket ért el?

–          Melyek azok az ötletek, javaslatok, megoldások, amelyeket a HR szakember a munkája során kipróbált és érdemesnek tart megosztani a HR szakmával, mint  általánosan alkalmazható tanulságot?

 

A győztes pályázó díja:

–          tárgynyeremény

–          1 db tisztelet jegy a díjátadó gálavacsorára és kedvezményes részvételi lehetőség a konferencián

–          a HR Oscarral kapcsolatos sajtómegjelenésekben neve és anyaga szerepel

 

Nem vehet részt a pályázaton a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének tagja, alkalmazottja, tagjának alkalmazottja, illetve a Zsűriben részt vevő személy, annak családtagja vagy vállalkozása.

 

A Zsűri

A pályázatokat 5 tagú, független zsűri bírálja el, amelynek tagjai a szakmában elismert vezető HR szakemberek, egyetemi oktatók, továbbá egy-egy fő a szponzorok az SZTMSZ és az OHE részéről.

A díjak

A díjakat a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége osztja ki, amelynek tagjai szakember-, vezető-, munkaerő-kiválasztással, közvetítéssel, kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozások, melyek a munkaerő-piacon hosszabb ideje folyamatosan és sikeresen működnek.

A díjról a sajtót folyamatosan tájékoztatjuk, így a díjazottak is kiemelt sajtófigyelemre számíthatnak.

A díjak átadása

Az ünnepélyes díjátadásra az OHE „X faktor a HR-ben” című 22. Országos HR Konferenciáján, 2012.május 30-án, a gála vacsorán kerül sor. A rendezvényen a HR szakma, a vállalati oldal és a sajtó képviselői vesznek részt.

A pályázat beadása

Az anyagokat 2012. május 21-én, 24.00 óráig várjuk elektronikus úton, a Szövetség PR és marketing managerének (Gyengő Dóra, gyengo.dora@sztmsz.hu) e-mail címére.

A határidő után beérkezett pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

 

A díjazó jogai, kötelezettségei

Az SZTMSZ, mint díjazó kötelezettséget vállal arra, hogy a beérkező pályamunkákat az elbírálás ideje alatt bizalmasan kezeli. A beadott pályázatokat a konferencia után a pályázónak vissza nem küldi, harmadik személynek csak a pályázó jóváhagyásával adja ki.

A nyertesek nevét és a pályázat témáját a konferenciával kapcsolatos sajtómegjelenésekben kiemelten kezeli és jogosult a pályázó személyét, a témát és pályázó által összeállított kivonatot/összefoglalót a Zsűri értékelését közölni.

A díjazottak jogai, kötelezettségei

A HR Oscar díjazottai az átadáson személyesen jelennek meg.

Vállalják, hogy a konferenciával kapcsolatos sajtómegjelenésekben nevük és pályázatuk témája, rövid összefoglalója megjelenjen.

Jogosultak a HR Oscar díj elnyerésének tényét saját kommunikációjukban közölni.

 

 

../konferencia%202010/szponzorok/PI_logo.jpg