2013. 07. 11.

Tájékoztató a Tanácsadói Kerekasztal újjáalakulásáról

Az előzményekhez tartozik, hogy közel másfél évtizeddel ezelőtt körülbelül ugyanez a szakmai grémium nagy akciót hajtott végre, melynek keretében elindult a Tanácsadó Képző és Minősítő Program (TKMP), ami számos sikert hozott.

Az eltelt évek jelentős változásokat idéztek elő, melyek szakmai, szervezeti és reputációbeli átalakulásokat hoztak.

 

Ezt felismerve az ország legismertebb, legjelentősebb tanácsadói csoportosulásai, egyesületei elhatározták, hogy kezdeményezik a Tanácsadói Kerekasztal újrakezdését. Az említett időponti találkozón a házigazda szerepét betöltő BKIK Tanácsadói Osztályának képviselőjén kívül, 11 egyesület, szervezet vett részt. A megbeszélésen közös megállapodásra jutottak a felek, néhány rendkívül jelentős, jövőben is számottevő célkitűzés megfogalmazásában.

A fő célkitűzés a tanácsadó szakma országosan elfogadottá tétele és az ehhez szükséges feladatok felmérése. Ezzel függ össze, hogy a professzionális tanácsadás presztízsét növelni szükséges, a válság okozta szituációban is.

Az elhatározások között szerepeltek olyan témák, mint a különböző szervezetek általi tanácsadói minősítések, díjak, a tanácsadó cégek katasztere és a szervezetek közötti benchmarking.

 

A résztvevők úgy döntöttek, hogy munkacsoportokat alakítanak a különböző témák megvitatására és a Tanácsadók Országos Platformja (TOP) további találkozókat szervez a témakörök részletes megbeszélésére.

 

Nagyon fontos megállapítások között szerepelt az is, hogy kapcsolatot kell teremteni a nem budapesti tanácsadó vállalkozásokkal, hogy becsatlakozhassanak az új kezdeményezésekbe. Ennek érdekében kérjük, hogy a helyi kereskedelmi kamarák, tanácsadó szövetségek és egyesületek valamint az egyetemek tanszékei nyújtsanak lehetőséget arra, hogy az adott területeken működő vállalkozások, vállalatok informálódjanak erről a kezdeményezésről. Személyes jelentkezéseket is örömmel várunk a BKIK Tanácsadó Osztályának nevében!

 

Drimál István

Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

Gazdasági Szolgáltató Tagozata

Tanácsadói Osztály elnök

drimi@easylearning.hu