2019. 06. 12.

Sajtófigyelő 2019.06.12 szerda

Ennyi embernek adnak munkát német vállalatok Magyarországon

 

Meghaladta a 300 ezret a német vállalatok által teremtett munkahelyek száma Magyarországon – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel a németországi Essenben folytatott tárgyalásainak szünetében. Megjegyezte: újabb német nagyvállalati beruházásokra lehet számítani Magyarországon.
A miniszter telefonon adott nyilatkozatában kiemelte, hogy Magyarország és a német vállalatok együttműködése a kölcsönös előnyökre alapul, hiszen a vonzó magyar beruházási környezetben a német vállalatok olyan beruházásokat tudnak végrehajtani, amelyek erősítik a világgazdaságban betöltött szerepüket, ugyanakkor növelik a hozzáadott értéket és a kutatás-fejlesztés arányát a magyar munkahelyeken.
A magyar gazdaság így a német vállalatok jelentős segítségével lép át “a szolgáltatások és a kutatás-fejlesztés által dominált korszakba” – mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy újabb német nagyvállalati beruházásokra lehet számítani Magyarországon.
A miniszter Essenben és Stuttgartban folytat hivatalos tárgyalásokat olyan nagyvállalatok vezetőivel, mint a ThyssenKrupp, a Bosch, a Daimler és az SAP. Elmondta, hogy több partnerrel zajlanak “gyümölcsözőnek tűnő tárgyalások újabb magyarországi beruházásokról”, amelyekről hamarosan konkrétumokról tudnak majd beszámolni.
Mindenesetre már most “jó hír, hogy a német vállalatok által Magyarországon foglalkoztatott emberek száma meghaladta a 300 ezret, így a magyar gazdaság növekedését kellőképpen támasztják alá a német vállalatok hazai beruházásai” – mondta Szijjártó Péter.
Hozzátette, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv is “inspirálhat” további német beruházásokat, mert a kormány intézkedései csökkentik a munkára rakodó adóterheket és csökkentik a bürokráciát. Megjegyezte: a magyar és a német gazdaság kölcsönösen függ egymástól, és kölcsönösen hat egymásra, ezt jelzi, hogy a külföldi beruházások 30 százaléka Németországból érkezik Magyarországra.
(https://adozona.hu/altalanos/Ennyi_embernek_adnak_munkat_nemet_vallalato_XW00XM#rss)

 

Rengeteg szakmunkást keresnek Pesten: 700 ezres fizetés, biztos meló

 

Aki jó szakmával és tapasztalattal rendelkező munkavállalóként igazán jól szeretne keresni, annak már nem kell feltétlenül külföldre mennie dolgozni, hogy megfizessék a szakértelmét, itthon is egyre jobb lehetőségeket találni – írja a Pénzcentrum.
Ahogy a Pénzcentrum korábban többször is megírta, óriási szükség van kétkezi, fizikai munkát végző szakemberekre Magyarországon: ácsra, asztalosra, épület- és szerkezetlakatosra, gépgyártástechnológiai technikusra, gépi forgácsolóra, kőművesre, hegesztőre, ipari gépészre, pékekre, szerszámkészítőkre, női szabókra, villanyszerelőkre.
Külföldön ezekkel a szakmákkal, legkevesebb bruttó 1500 eurót is meg lehet keresni, akár már a szomszédos Ausztriában is, de nem ritka az álláshirdetés, amelyben 770 ezer – 830 ezer forintnyi összeget is ajánlanak a munkaadók.
Lépni kell!
Ha egy hazai cég jó szakemberekkel szeretne dolgozni, akkor meg is kell fizetni őket, ha nem is nyugat-európia, de ahhoz közeli fizetésekkel. A Hermina Bau saját honlapján is folyamatosan keresi a szakembereket, az alábbi sorok kíséretében: “Tapasztalatokat szerzett, önálló munkavégzésre alkalmas személyek jelentkezését várjuk a folyamatban lévő és a soron következő beruházásainkhoz.”
Egészen elképesztő pénzeket ajánlanak:
–    épület lakatos 35 ezer forint/nap
–    festő 23 ezer/nap
–    burkoló 30 ezer/nap
Ez annyit jelent, hogy havi 20 napnyi munkával egy lakatos havi 700 ezer, egy festő 460 ezer, egy burkoló pedig 600 ezer forintot kereshet meg.
(https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/18696-rengeteg-szakmunkast-keresnek-pesten-700-ezres-fizetes-biztos-melo)

 

A nyugdíjasok lettek a magyar munkaerő-tartalék, akik a halálukig dolgozhatnak

 

Drasztikusan csökken a fiatalok, így a fiatal munkavállalók száma, hiányukban az Orbán-kormány a nyugdíjkorhatárral és a nyugdíjasokkal machinál.
A 2019-es öregségi nyugdíjkorhatár 64 évre emelésével tovább nőtt az esélye annak, hogy akik 1955-ben születtek, azok jelentős hányada meg sem érheti a nyugdíjas kort – derül ki a KSH adatsoraiból. Az Orbán-kormány a 2013 óta tartó korhatáremeléssel döbbenetes mértékben növelte az idősek foglalkoztatását, ezen felül pedig kiterjesztette a munkavállalási lehetőséget a nyugdíjasokra. A kettő együtt pedig 222 ezer munkavállalót jelent 2010-hez képest. Ezzel szemben a 39 év alatti munkavállalók száma fokozatos csökkenést mutat. Csaknem félmillióval dolgoznak kevesebben.
2010-ben a gazdaságilag aktív állampolgárok száma 4,201 millió volt, ami tavaly elérte a több évtizedes rekordnak számító 4,641 milliót.
A 440 ezer munkavállalói többlet fele tehát a nyugdíjkorhatár közelében vagy afölött jár már.
A születéskor várható élettartam 1955-ben a férfiaknál 64,77 év, a nőknél 68,67 év volt a KSH szerint. Bár az orvostudomány fejlődése sokat javíthat ezen, ennél a korcsoportnál sokan nem érik meg a nyugdíjas kort sem.
A fő számok részletesebb kifejtésre szorulnak. A 60-74 éves korosztályból 113 ezer ember volt aktív munkavállaló 2010-ben, tavalyra megháromszorozódott a számuk, 335 ezer idős munkavállaló dolgozott. Az adatokból kitűnik, hogy a 60-64 éves korosztálynál már 2013 után megindult az aktív munkavállalók számának növekedése. Abban az évben 62 évre emelte az Orbán-kormány a nyugdíjkorhatárt, ez emelkedett tovább.
Ugyan jelentős mértékben javult a munkanélküliségi mutató az országban, az 60-64 éves korosztályban egyértelműnek tűnik, hogy a nyugdíjkorhatár emelése dobta meg a számokat, ezen felül jelentősen növelte az idősek foglalkoztatását a nyugdíjas korúak járulékkedvezményes foglalkoztatásának két éve történt bevezetése is. Bár a magyar lakosság korfáját vizsgálva látható, hogy a Ratkó-korszak csúcspontján születettek épp a nyugdíjkorhatár küszöbén vannak, az legfeljebb is csak 30 ezerrel dobhatná meg 2014 óta az idősek foglalkoztatási számait, de a növekmény ennek a többszöröse.
El kell különítenünk a 65-74 éves korosztály számait, akik egyértelműen a korhatár felett vannak. A körükben elsősorban a nyugdíjasok kedvezményes visszafoglalkoztatása miatt nőttek a számok. 2010-ben a szűkebb korosztályban 31,2 ezer idős dolgozott, ez tavaly már 59,2 ezer volt, közel a duplája. A kép egyszerű: aki bírja a munkát, az jelentősen ki tudja egészíteni jövedelmét, illetve nyugdíját.
A legidősebbek bevonása létfontosságú volt a kormány számára.
A magyar társadalom elöregedését jól szemlélteti, hogy míg 2010-ben 2 millió 53 ezer 15-39 éves fiatal dolgozott, addig ez a szám 1 millió 586 ezerre apadt 2018-ban. Eltűnt a fiatal munkavállalók 23 százaléka a munkaerőpiacról. A foglalkoztatottak számának növelése már csak a gazdasági válságból való kilábalás szempontjából is fontos volt, a gazdasági növekedéshez pedig munkaerő, szinte bármi áron. Az adóbevételek növekedése aligha lenne elképzelhető az idősek bevonása nélkül.
Még egy kiemelendő adat, hogy amíg 2010-ben a 15-19 éves korosztályban 21,7 ezren dolgoztak, addigra ez a szám 2018-ban 35,9 ezerre emelkedett. Ez főleg annak “köszönhető”, hogy a kormány 16 évre csökkentette a tankötelezettséget, a hátrányos helyzetű fiatalok pedig a korai iskolaelhagyók táborát kezdték gyarapítani. 2010-ben még rekord alacsony 10,8 százalék volt a korai iskolaelhagyás, tavaly már 12,5 százalékra nőtt.
A munkanélküliség eközben a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony, 3,6 százalék. Ennek oka félig a válság után magára találó és munkát vállaló 40-59 éves korosztály, illetve az idősek körében most bemutatott növekmény. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy
a hazánkban fejlődni akaró cégek számára alig akad már munkaerő-tartalék.
Ez különösen azokra az állásokra igaz, amelyeket elsősorban a 39 év alatti korosztály képes betölteni. Természetesen a hiány mértéke másként jelentkezik az ország keleti régió, mint Budapest és az észak-nyugati régiók között. Az viszont aligha várható el, hogy 60-74 éves emberek töltsenek be üres álláshelyeket a munkaerőhiányos húzóágazatokban.
(https://168ora.hu/itthon/a-nyugdijasok-lettek-a-magyar-munkaero-tartalek-akik-a-halalukig-dolgozhatnak-169370)

 

Tévézés miatt jelentünk beteget a munkahelyen

 

Eddig úgy lehetett tudni, hogy a legtöbben arra hivatkozva vesznek ki betegszabadságot, ha másnaposok. A Guardian azt írja, egy új felmérés szerint az első helyen már nem ez az ok áll – adta közre a 24.hu.
A Radio Times felmérése alapján minden ötödik brit egyben akarja megnézni a sorozata összes részét, nem pedig hétről hétre megnézni egy-egy epizódot. Ezért inkább megvárják, hogy kijöjjön az összes rész, ami egy egész munkanapot is kiadhat időben.
A felmérésből, melyben 5.500 embert kérdeztek meg, kiderült, hogy 18 százalékuk kifejezetten azért jelentett beteget munkahelyén, hogy egyben végignézhessék kedvenc sorozatukat.
A binge-watch (egyben megnézni egy TV sorozatot, nem pedig hetente) 2013-ban jelent meg, amikor a Netflix lehetővé tette a nézők számára, hogy egyszerre nézhessék meg a House of Cards (Kártyavár) című sorozatot – írja a 24.hu.
A megkérdezettek 23 százaléka hazudott már arról, hogy látott egy adott műsort, azért, hogy ne lógjon ki a sorból, mivel mindenki más arról beszélt. Eközben a megkérdezettek fele azt mondta, hogy előfordult már, hogy egy ültükben végignéztek több mint nyolc órányi műsort, míg háromnegyedük azt a választ adta, hogy több mint négy órányi adást néztek meg egymás után.
A kutatók korábban megállapították, hogy ezek az emberek, akik többórányi sorozatot néznek meg egymás után, azok között valószínűbb a szorongás, a magas stressz és a depresszió.
(https://www.hrportal.hu/c/tevezes-miatt-jelentunk-beteget-a-munkahelyen-20190611.html)

 

Az új, felpörgött generáció felőrli a tanárokat?

 

Gyakran halljuk, hogy a tanári pálya választásának, illetve a pályán maradásnak motivációja bizonyos fajta elhivatottság, hogy a tanárjelölt vagy a tanár szereti a gyerekeket szeretne adni nekik. Ez azonban nem elég, mert a pálya rendkívül veszélyes tud lenni, ha csak elhivatottság és misszionárius lelkület van mögötte és nincs vagy nem megfelelő a professzionális tudás – minderről dr. Chrappán Magdolnával, a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet főiskolai docensével beszélgetett a haon.hu munkatársa.
Vonzó még a pedagóguspálya?
A hallgatók egy jelentős része azt mondja, hogy a pedagógus életpálya-modell nagyon vonzónak tűnik.
Egyrészt biztos állást, a legtöbb esetben közalkalmazotti státuszt jelent, s egy jól körvonalazható karriert rejt. A pályán van előrehaladás, ez egy nagyon fontos elem a hallgatók számára. Továbbra is vezető ok, nagyon erős motívum – a világ minden táján a pályához vezeti a tanárokat– a pályára készülőknél a szak választása: a tantárgy, a szakdiszciplina szeretete. Meg kell értenünk azonban, hogy ez nem elég. A biológiatanár, hogy saját szakomról beszéljek, nem orvos, nem biológus, nem az a feladata. A tudomány tudása önmagában nem tesz senkit jó, még csak közepes tanárrá sem.
Mik az alapvető pedagógusértékek?
A türelem, a humorérzék és a tudatosság nálam mind dobogón van; utóbbin azt értem, a tanárnak legyen pontos képe arról, honnan indul és hová szeretne eljutni a tanítása során. Ehhez a gyerek személyiségének az ismerete éppoly fontos, mint az adott iskolatípus tényleges céljainak az ismerete. S e két tényezőt valahogy össze kell simítani. Enélkül bizony parttalan próbálkozássá válik a munka.
Az empátiát is ki szokták még kiemelni, a tanárnak hajlandónak kell lennie a gyermek, a tanuló viselkedése mögé nézni, s megérteni annak motivációit.
Ez egyre többször rettentően nehéz, embert próbáló feladat. A tanulópopuláció – intézménytípusonként eltérően –, sokkal súlyosabb életterheket cipel, mint amit el tudunk képzelni vagy ami egy-két évtizede probléma volt. Ez is világjelenség.
Hogyan lehet jó tanárrá válni?
Alapkövetelmény, hogy a pedagógus elfogadja a gyereket.
Azt a gyereket is, akinek olykor még a saját szülei sem tudnak parancsolni. És ilyen gyerekből 30 van egy osztályban. A pályát belülről nem ismerők gyakorta azt mondják, hogy a tanár megtartja az órát és megy haza, ráadásul még nyári szabadsága van…. Ezeket a kijelentéseket ismerjük, én rendkívül méltánytalannak tartom, de ez ráégett a szakmára. Felelősségünk volna annak kommunikálásában, hogy miért is fontos a tanár, mit csinál, mennyit küzd, mielőtt olykor feladja. Óriási idegi terhelést jelenthet ez a pálya, a hallgatók körében komoly személyiségfejlesztésre is szükség lenne, hogy jó tanárrá váljanak a jelöltek. Kérdés, hogy van-e erre idő, tudunk-e olyan helyzeteket teremteni, hogy átéljék, mit várnak tőlük a pályán. E tekintetben a tanárképzés nem jó helyzetben van.
Mitől maradnak meg a pályán, vagy válnak pályaelhagyóvá?
Jó esetben kiderül, hogy valaki nem pedagógusnak való, és elhagyja a pályát.
Az életpálya-modell fizetési kategóriái az elmúlt 5-6 évben nem mozdulnak – vannak hallgatók, akik ezért nem tudják vagy akarják vállalni, ezt tudomásul kell venni.
Súlyos pályaelhagyási érv az a fajta csalódottság is, amikor a fiatal pályakezdő tanárok számára kiderül, hogy nem valószínű, hogy az áhított iskolatípusba, többnyire gimnáziumokba kerülnek. 80 százalékuk ugyanis ott tanítana legszívesebben. Más közegekben viszont nagyon nagy elhivatottság kell, hogy meg tudjanak maradni. Bár én optimista vagyok, látom a hallgatók között azt a szívós, jól terhelhető és felkészíthető réteget, aki elköteleződik a pályán.
Gyakran halljuk, hogy a tanári pálya választásának, illetve a pályán maradásnak motivációja bizonyos fajta elhivatottság, hogy a tanárjelölt vagy a tanár szereti a gyerekeket szeretne adni nekik. Ez azonban nem elég,
mert a pálya rendkívül veszélyes tud lenni, ha csak elhivatottság és misszionárius lelkület van mögötte és nincs vagy nem megfelelő a professzionális tudás. Az elhivatottság-érzés tehát szükséges, de az is, hogy bizonyos személyiségvonásokkal rendelkezzen a pedagógus. Nem létezik ugyanakkor „jó pedagógus”, mint olyan, mert annyiféle közeg, elvárás van az iskolában, hogy nem tudunk egy olyan pedagógusképet felrajzolni, ami bárhol megfelel. Káros azonban az a nézet, ha valaki meg van győződve arról, hogy nem lehet jobban csinálni,mint ahogy ő.
A jelenlegi tanári szerep megegyezik azzal, amit elképzelnek?
A hallgatók hozzák magukkal azokat a tanári mintákat, iskolai tapasztalatokat, amiben ők részesültek, ez természetes szocializációs folyamat eredménye. Ezek azonban jórészt inkompatibilisak azzal az iskolával, amelyben nekik, a most pályára kerülőknek az idejük nagy részét tölteni kell.
Nagyon sokan mondják azt, hogy az iskola alapvetően meg fog változni. Az, hogy „átadom” a tananyagot, a gyerek ül és lehetőség szerint figyel, vagy bevonjuk a cselekvésbe, de leginkább mégis a tartalmi ismereteken, adatokon van a hangsúly. Szeretni fogja az irodalmat az a gyerek, aki arra kap jegyet 7. osztályban, hogy 49 Nyugatos nevét felsorolja? A technológiai fejlődés óhatatlanul magával hozza a tudásszerzéssel kapcsolatos változásokat, s akár akarjuk, akár nem, a jövőbeli tanári szerep nem egyezik azzal, amit akár 4-5 évvel ezelőtt maguk előtt láttak a leendő pedagógusok.
Az előadás, amit a napokban tartottam, arról tudósít, hogy az a tanári szerep, ami rájuk vár, nem azonos azzal a tanári szereppel, amiből ők jönnek. A kutatásunk azt mutatja – nemzetközi adatokkal is alátámasztva –, hogy
nem eléggé sokszínű, sem metodikailag, sem tevékenység-repertoárját tekintve az iskola.
Az uralkodó minta még mindig a hagyományos tanár szerep, miszerint a tanár a tanulónak a tanteremben tananyagot tanít tankönyvből a tábla segítségével. Ezt lehet nagyon színesen, élvezetesen csinálni, dúsítani különleges fogásokkal, a lényegen azonban nem változtat, nevezetesen azon, hogy nem a gyerek saját tevékenysége, nem a tanulói aktivitás van a pedagógiai folyamatok fókuszában, hanem a tananyag, illetve az, hogy a tanár mennyire ügyes abban, hogy a tudást kvázi átadja. Paradigmaváltásra volna szükség ahhoz, hogy az egész folyamat középpontjába a tanulói tevékenységet tegyük, s ne csupán a lexikális tantárgyi eredményesség számítson. Fura módon ennek táplálója az uniformizált tesztrendszer, s egyre több helyen fogalmazódik meg kritikaként a nemzetközi mérésekkel kapcsolatban is, hogy egysíkúvá teszik a pedagógiai folyamatokat. Ez az objektív tesztkultúra éppen annak a hagyományos, értelmezésem szerint anakronisztikus iskolai kultúra s tanári szerep megközelítésnek a legfőbb támogatója , amit éppen át kellene alakítani. Ez nem a mérések kritikája, a baj, hogy nem arra használjuk ezeket az adatokat, amire az iskolákban kellene, de ez egy másik történet.
Nagy kihívás áll akkor a közoktatás előtt, odalesz a „tananyag-előadó” iskola?
Az alfa generációnak nevezett, 2010 után születettek – mostani általános iskolások –
már egészen másképp tanulnak és másképp látják a világot, másféle tudásuk van. Életszerűbb iskolára vágynának, türelmetlenebbek, akciódúsabb tevékenységeket várnak, unalmas nekik az iskolai tudás.
Már a virtuális térben szocializálódnak, aligha tudják internet nélkül elképzelni az életet. Az ő igényük még aligha jelenik meg az oktatási módszerekben, ráadásul a bennlévő hallgatók szocializációs gyökerei is viszonylag masszívabban a hagyományos tananyag-előadó iskolából származnak. A tanulók nyilván azért választják a pályát, mert valami módon azonosulni tudnak ezzel a szereppel. Olyan attitűdök vannak bennük, amiket nagyon nehéz kimozdítani, ez kulcskérdése lesz a jövő iskolájának, hogy ezeken tudnak-e változtatni. Szerencsére nagyon nyitottak a tanárok a változásokra, csak még rendszerbe kell állítani a teendőket.
(https://szakszervezetek.hu/hirek/18695-az-uj-felporgott-generacio-felorli-a-tanarokat)