2019. 03. 13.

Sajtófigyelő 2019.03.13 szerda

Egy lépéssel közelebb a sztrájkhoz a Metro Kereskedelmi Kft.-nél

 

Sztrájkbizottság alakult a Metro Kereskedelmi Kft.-nél, mert a dolgozók nem fogadják el a vállalat béremelési politikáját – közölte Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASz) elnöke az MTI-vel kedden. A sztrájkbizottság megalapítása után a munkáltatónak hét napon belül kell tárgyalóasztalhoz ülnie a dolgozók képviselőivel.
Az elnök közölte, a sztrájkbizottság többi között követeli, hogy minden munkakörben emeljék meg bruttó 210 ezer forintra a teljes munkaidőben dolgozók alapbérét, ezt az összeget vegyék figyelembe a tizenharmadik és a tizennegyedik havi béreknél is. A követelések között szerepel az is, hogy az alapbéremelést vezessék át a bértáblán, továbbá a cég ismerje el a fizetésekben a dolgozók munkában eltöltött éveit, illetve a targonca kezelés bérpótlékját terjessze ki azokra a munkavállalókra is, akik a mindennapi munkavégzéshez használnak targoncát.
A sztrájkbizottság követeléseit megküldte a vállalat vezérigazgatójának.
A Metro közleményében kifejtette: 2018 elején kidolgozta és elindította bérfejlesztési programját, amely az átláthatóság, tervezhetőség és az egyéni teljesítmény elismerésének alapelveire épül. A Metro ezt – a dolgozói visszajelzésekre építő, valamint a piac pontos ismerete és a vállalat növekedéséből adódó lehetőségei szerint kidolgozott – programot hajtja végre következetesen. A bérfejlesztési program 2020-ig terjedő állomásai és intézkedései a munkavállalók előtt ismertek és széles körben elfogadottak – tették hozzá.
A Metro szerint a KASz néhány nappal ezelőtt újabb, váratlan mértékű követelésekkel állt elő. “Röviddel az év elején a felek által írásban lezárt bértárgyalást követően egy ilyen nagyságrendű változtatási javaslatot a vállalat vezetése szerint személyes egyeztetés keretében lehet érdemben megvitatni” – áll a közleményben.
Arról, hogy a szakszervezet már tervezte ezt a lépést, itt írtunk. Akkor azt írtuk, hogy sajtóhírek szerint az áruházi munkakörökben a kezdőbéreket a tavalyi bruttó 180,5 ezer forintról előbb 195, majd 200 ezer forintra emelte a cég, a szakszervezet viszont bruttó 210 ezres fizetést szeretett volna. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a bolthálózat 13. és 14. havi fizetést is ad, és ezzel együtt a havi bér bruttó  233 ezer forintra jön ki.
A  cég akkor sem reagált arra a kérdésre, hogy hajlandó-e megfontolni egy kedvezőbb ajánlat kidolgozását. A Népszava úgy tudta akkor, hogy a dolgozókkal azt közölték, hogy kétszáz embert kellene elküldeniük, ha teljesítenék a követeléseket.
(https://index.hu/gazdasag/2019/03/12/egy_lepessel_kozelebb_a_sztrajkhoz_a_metro_kereskedelmi_kft.-nel/)

 

Hankook: a sztrájk ellenére a dolgozók több mint 60 százaléka felvette a munkát

 

A Hankook Tire rácalmási gyárában a sztrájk ellenére az érintett munkatársak több mint 60 százaléka felvette a munkát – közölte a cég szerda délután.
A Hankook értetlenül fogadta, hogy a szakszervezet kifogásolja a munkatársak ösztönzését a munka felvételére. Felhívták a figyelmet: “egy gazdálkodó szervezetnél a folyamatos termelés fenntartása a legtermészetesebb törekvés, hiszen kizárólag egy eredményesen termelő vállalat képes a munkatársai számára jövedelmet, esetleges további juttatásokat és béremelést is kigazdálkodni”.
A vállalat vezetésének nyilatkozata szerint elkötelezettek a magyarországi termelés fenntartása és a munkahelyek megtartása mellett, mindezek figyelembevételével jelentette be korábban a cég a 2019-es, átlagosan 13,6 százalékos béremelést.
Közölték, hogy felkészültek a sztrájkra és eltökéltek abban, hogy a munkabeszüntetés ideje alatt – mint eddig is – a törvények betartásával járjanak el. A következő időszakban a partnerek kiszolgálásában nem várható fennakadás – tették hozzá.
A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) délelőtt jelentette be, hogy a munkavállalók megkezdték a határozatlan idejű sztrájkot a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában. A szakszervezet hivatalos honlapja szerint a munkabeszüntetés kedden 14 órakor kezdődött.
Az MTI megkeresésére Székely Tamás VDSZ elnök elmondta, hogy a munkavállalók több mint 80 százaléka támogatja és részt is kíván venni a sztrájkban. Megjegyezte, hogy a cégvezetés – válaszul a munkabeszüntetésre – megpróbálja a délelőttös műszakban dolgozókat túlóra elrendelésével a gyárban tartani és munkára bírni.
Az átlagosan 13,6 százalékos, differenciált béremelés miatt a cégnél már régebben dolgozók körülbelül 10 százalékos, az újonnan belépők pedig mintegy 20 százalékos béremelésben részesültek. Az ehhez hasonló helyzetek elkerülése érdekében kezdeményezte a szakszervezet már a tárgyalások elejétől, hogy a társaság fix, 18 százalékos alapbér emelést hajtson végre. Ezen felül a szakszervezet követelése még a 13. havi bónusz és a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók számára az 5 százalékos pótlék bevezetése.
A VDSZ először múlt szerdán élt a munkabeszüntetés eszközével, amikor kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a gyárban.
(http://azuzlet.hu/hankook-a-sztrajk-ellenere-a-dolgozok-tobb-mint-60-szazaleka-felvette-a-munkat/)

 

Sztrájkoltak, majd három nappal később negyven ember előtt rúgták ki őket

 

Richárd két, Tamás pedig egy éve dolgozott a generátorokat és indítómotorokat gyártó miskolci S.E.G.A.-nál. Az 1600 embert foglalkoztató gyár február közepén többször szerepelt a hírekben, miután sok más magyarországi üzemhez hasonlóan itt is sokan életük első sztrájkjára készültek. A sztrájkolók között volt Richárd és Tamás is, akik a targoncások közül három társukkal vettek részt a munkabeszüntetésen.
Az Audival ellentétben azonban a miskolci gyárnál kevésbé volt erős a szakszervezet, emellett külföldi gyárlátogatások és a helyi munkaerőpiaci helyzet sem erősítette a dolgozók öntudatát. A korábban a Bosch, most pedig egy kínai vállalatcsoporthoz tartozó gyárban két nap után kifulladt a sztrájk, az első nap is mindössze 50-60 ember vett részt rajta. A sztrájk egy pénteki napon ért véget, a mindkét nap sztrájkoló Richárdnak és Tamásnak pedig hétfőn a munkája is megszűnt.
“Már a vasárnapi műszakom alatt is hallottam, hogy állítólag nem sokáig lehetünk már ott” – mondta Tamás.
Ekkor még csak annyi konkrétum jutott el hozzá, hogy a vezetői szeretnének velük találkozni hétfőn. A szűk körű beszélgetés helyett azonban végül az egész jelenlévő állomány, nagyjából negyven ember előtt tartottak egy gyűlést a logisztikai részleg vezetői.
“Azt mondták, két dolog miatt jöttek ide. Egyrészt mindenkinek nagyon megköszönték, akik a sztrájk alatt is dolgoztak, és nem állt le miattuk a gyár. Másrészt azt mondták, hogy a múltban is voltak átszervezések, leépítések, de most teljesen máshogy, és meg is kérnének engem és Tamást, hogy távozzunk” – foglalta össze a beszédet Richárd.
“Ennek a megbeszélésnek két célja volt: a nagyközönség előtt való megalázásunk, és az, hogy még jobban nyomatékosítsák a hatalmukat az egyébként is megfélemlített dolgozók előtt”
– mondta Tamás.
A két férfi azt mondta, hogy nem a cég állományában, hanem kölcsönzött munkaerőként dolgoztak a S.E.G.A.-nál, emiatt az ő munkaviszonyukat volt a legegyszerűbb és legkönnyebb indoklás nélkül megszüntetni. A gyűlést követően összeszedték a cuccaikat és távoztak, majd pár nap múlva kapták meg a felmondásról szóló levelüket a kölcsönbe adó cégtől.
Tudomásuk szerint a miskolci gyárnál több olyan dokumentált, elkövetett hibára hivatkoztak, amelyekért önmagukban is elbocsáthatták volna őket, illetve összességében sem voltak elégedettek a munkájukkal. Elmondásuk szerint ez több sebből is vérzik, hiszen ők sem szóbeli, sem pedig írásbeli figyelmeztetésben nem részesültek soha.
Tudomásuk szerint a raktárnak azon a területén dolgozó mintegy ötven targoncás közül, mindössze négy ember kapott “kiemelt targoncás bért”, és ebből a négy targoncásból hármat ők,az elbocsátott dolgozók tettek ki. Az egy éve ott dolgozó Tamás korábban volt a hónap dolgozója is, és munkája elismeréseként több alkalommal is szóba került magasabb pozíció lehetősége, legutóbb a sztrájkot megelőző hetekben.
Rajtuk kívül több sztrájkolónak is megszűnt a munkaviszonya a sztrájk után. Tamás és Richárd szerint az ő részlegükön öten sztrájkoltak. Hárman kölcsönzött munkaerőként dolgoztak, mindhármukat elküldték, két saját állományos társukat pedig áthelyezték egy kevésbé előnyös pozícióba.
Egy harmadik emberrel is beszéltem, akit a sztrájk után küldtek el. Őt Lászlónak hívják, és közel öt évet dolgozott a gyárban. “Nem indokolták semmivel az elküldésem. Az irodában azt mondták, hogy kérdezzem a hr-est, de ő nem volt bent, a helyettese pedig állítása szerint nem tudott róla semmit” – mondta László.
A gyárban az Életre Tervezett Munkavállalók Szövetségének (ÉTMOSz) nevezett szakszervezet alapszervezete működik. A szervezet vezetője, Janik Tamás azt mondta nekem, hogy öt-hat olyan emberről tud, akinek megszűnt a munkaviszonya a sztrájk után, ők alapvetően kölcsönzött munkavállalók voltak. “Mivel csak olyanokat küldtek el, akik sztrájkoltak, ez jogorvoslatért kiállt, amit elő is kezdtünk készíteni” – mondta nekem Janik.
A S.E.G.A.-t is megkérdeztük az elbocsátásokról, amelyre azt írták, hogy “természetesen elő szokott fordulni, hogy munkaerő kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállalótól válunk meg, aminek sok különböző oka lehet”. Szerintük az elmúlt időszakban sem növekedett meg az ilyen esetek száma. “Sőt, vállalatunknál folyamatos a felvétel a fluktuáció pótlása és az új pozíciók betöltése miatt is” – írták.
(https://g7.hu/vallalat/20190312/sztrajkoltak-majd-harom-nappal-kesobb-negyven-ember-elott-rugtak-ki-oket/)

 

A munkavállalók győzelmével ért véget a sztrájk az oroszlányi Wescastben

 

Bérmegállpodással ért véget a kedd reggel kezdődött, háromnaposra tervezett sztrájk a kipufogó öntvényeket készítő, kínai Wescast Hungary Autóipari Zrt. 1200 fős oroszlányi üzemében, közölte kedd este a Vasas Szakszervezeti Szövetség.
A szakszervezet tájékoztatása szerint a munkáltató eredeti béremelési ajánlatának több mint háromszorosát érték el az összefogással.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint a Wescast bruttó 65 forintos órabéremelést ajánlott, a munkavállalók viszont egységesen, minden alkalmazottra nézve a négyszeresét kérték kezdeti követelésként, ami bruttó 70 ezer forintos fizetésemelést jelentett volna.
Mivel a tárgyalások keddig eredménytelenek voltak, kedd reggel nyolc órakor előre bejelentett, háromnaposra tervezett sztrájk kezdődött, amelyben az összes dolgozó részt vett. A munkabeszüntetés mind a három műszakot érintette és a munkások hétvégén sem mentek volna be a gyárba dolgozni.
Az üzemben a béremelés előtt az átlagos fizetés alig haladta meg a garantált bérminimumot, ami Oroszlány és környékének átlagához képest alacsony fizetésnek számít.A Wescast kínai tulajdonú, kanadai központtal működő vállalatcsoport, amely a világ legjelentősebb beszállítója a személyautókhoz és a kisteherautókhoz készített öntött kipufogócsonkok területén. A különféle vasötvözetek öntése és megmunkálása mellett Kanadában, Kínában és Magyarországon is elindították a rozsdamentesacél-termékek gyártását.
A korábban kanadai tulajdonban lévő vállalatot a Bohong-csoport vásárolta meg, és 9 milliárd forintos új beruházással a világ legmodernebb kipufogógyártó technológiáját telepítette Oroszlányba. A társasággal a kormány 2017 májusában kötött stratégiai megállapodást.
Az 1200 főt foglalkoztató Wescast Hungary Autóipari Zrt. dízelmotorokhoz gyárt turbófeltöltő-öntvényeket és kipufogó-leömlőket. A 2015 óta tartó dízelbotrány a cég eredményére is hatással volt. A 2016-os 106,65 millió euró után 2017-ben 97,3 millió euró forgalmat bonyolítottak, a 2016-os 2,38 millió eurónyi profit tavalyelőtt 519,6 ezer euróra csökkent.
(https://444.hu/2019/03/12/a-munkavallalok-gyozelmevel-ert-veget-a-sztrajk-a-oroszlanyi-wescastben?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=a-munkavallalok-gyozelmevel-ert-veget-a-sztrajk-a-oroszlanyi-wescastben)

 

A teljes piacot sújtja, tombol a munkaerőhiány

 

Soha nem volt még ekkora a munkaerőhiány az országban. A jelenség egyelőre segíti a gazdaság növekedését, hiszen gyorsan nőnek a keresetek, így a fogyasztás is. A bérrobbanás azonban egyre nehezebb helyzetbe hozza a vállalatokat – írja elemzésében a Portfolio.
Folyamatosan nő az álláshelyek száma. A KSH adatai szerint több mint 80 ezer munkavállalóra lenne szükség azonnal a magyar gazdaságban, és ezek csak a bejelentett munkahelyek, tehát a valós szám ennél magasabb lehet. A Portfolio becslése szerint akár 300 ezer képzett munkavállaló is hiányozhat, de még az óvatos számítások is legalább 200 ezer fővel kalkulálnak.
Tavaly október és december között 83 400 üres álláshelyet tartott nyilván a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), ami 14 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában mért adat.
Csak a versenyszférából több mint 60 ezer dolgozó hiányzik, és a költségvetési szektorban is 20 ezer képzett munkavállalónak lenne állás azonnal. A Portfolio elemzése szerint ugyanakkor nem csak a versenyszféra van nehéz helyzetben, hanem olyan ágazatok is, mint az oktatás vagy az egészségügy.
–    Az építőiparban 4700 munkavállaló hiányzott október és december között, ami 65 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.
–    Az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység nemzetgazdasági ágban az egyik legnagyobb a munkaerőhiány (100 álláshelyből 5,5 betöltetlen), ami a szolgáltatások minőségét veszélyeztetheti.
–    A vendéglátásból 2600-an hiányoztak, ami éves alapon 28 százalékos növekedés éves alapon. Ez az az ágazat, ahol a munkaerőhiánnyal az emberek nap mint nap találkoznak. A vendéglátást kifejezetten sújtja a külföldi munkavállalás, hiszen könnyedén el lehet helyezkedni Nyugat-Európában – írja a Portfolio.
–    Kifejezetten gyorsan nőtt a munkaerőhiány olyan kisebb ágazatokban, mint a szállítás-raktározás, az ingatlanügyletek, vagy a szakmai és tudományos tevékenység.
–    Az oktatásban több mint 4 ezer betöltetlen álláshely van.
–    Az egészségügyből hivatalosan 8600-an hiányoznak.
Miközben egyre több vállalat úgy érzi, hogy a munkaerőhiány korlátozza a termelés növekedését, a jelenség egyelőre segíti a magyar gazdaság növekedését, mert hatására kifejezetten gyorsan növekednek a keresetek, így a fogyasztás is.
A bérrobbanás ugyanakkor egyre nehezebb helyzetbe hozza a vállalatokat, ha nem nő ezzel párhuzamosan a termelékenység.
“A cégek attól tartanak, hogy piaci lehetőségeket veszítenek el a szakemberhiány miatt”
– idézi elemzésében a gazdasági hírportál a A PwC friss vezérigazgató-felmérését.
Érdekességéként említi elemzés, hogy a feldolgozóiparban 2017 negyedik negyedévéhez képest nem nőtt tovább a munkaerőhiány, továbbra is 22 500 munkavállaló hiányzik a szektorból. Ennek oka a szakemberekek szerint egyebek között az lehet, hogy
–    a feldolgozóipari vállalatok megrendelései már nem nőnek olyan gyorsan, mint korábban.
–    a cégek elkezdtek olyan gépekbe beruházni, amelyek hatékonyabbá teszik a munkavégzést.
–    alacsonyra csökkentették a felvételi kritériumokat.
–    egyre többen alkalmaznak külföldi munkavállalókat.
(https://infostart.hu/gazdasag/2019/03/12/a-teljes-piacot-sujtja-tombol-a-munkaerohiany)

 

XXIX. ORSZÁGOS HR KONFERENCIA ÉS KIÁLLÍTÁS

 

2019. MÁJUS 30. – 31. • HOTEL AZÚR, SIÓFOK​

Idei konferenciánkat az élményjellegű megoldásokra építettük: négy nagy blokkban, négy akkordban szeretnénk friss ismeretanyagot, tudást és élményként megélhető megoldásokat adni a konferencia résztvevőinek.
Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy ismételten gazdag programot tudunk figyelmükbe ajánlani! EGY IGAZI HR ÉLMÉNYT! Az élményt, amely megítélésünk szerint minden munkahelyen összeköt, inspirál, teljesítményt növel.

Részletek és regisztráció: http://www.ohe.hu/hrkonferencia/