2019. 01. 29.

Sajtófigyelő 2019.01.29 kedd

 

Szerdáig is állhat a munka Németországban a győri Audi sztrájk miatt

 
Már egy németországi gyárban is leállt a termelés az Audi győri gyárában múlt csütörtök óta tartó sztrájk miatt. Mivel a konszern összes gyártó részlegét Győrből látják el motorokkal, ha itt nem sikerül megállapodni, akkor sorra kell leállítani a gyárakat. Az ingolstadti gyárban – az Audi német szóvivője szerint – a győri sztrájk miatt hétfőn és kedden biztos, hogy leállnak. A győri gyár dolgozói 18 százalékos béremelést követelnek, valamint egyéb más béren kívüli juttatások növelését, de egyelőre hiába tárgyalnak, nem közelednek az álláspontok.
Ötödik napját kezdte meg a múlt csütörtökön egy hetesre meghirdetett munkabeszüntetés az Audi győri gyárában. Itt délelőtt tartottak tájékoztatót a dolgozóknak, akik az udvaron hallgatták meg a szakszervezeti vezetők beszámolóját. Itt a pozsonyi Volkswagen gyár szakszervezetének vezetője is szolidaritásáról biztosította a magyar dolgozókat. A tájékoztató után a szakszervezeti vezetők a gyár előtt értékelték a sztrájk első félidejét.
Felemás érzéseink vannak. Az eredményesség szempontjából, a mozgósítás, a támogatottság szempontjából azt gondolom, hogy 100 %-os eredményességgel bírunk. A megállapodásnak a közelségére vonatkozóan pedig mondhatnám azt, hogy eredménytelenek a tárgyalásaink – vélekedett Németh Sándor az AHFSZ elnökségi tagja.
A szakszervezet 18 százalékos béremelést és más béren kívüli juttatások emelését követeli. A gyár ajánlatát nem ismerjük, az üzleti titok, arról a dolgozók képviselői sem nyilatkozhatnak.
Miközben a magyar gyárban áll a termelés, egyre több helyről jelzik Európából, hogy leállnak az autógyárak, mert a konszern autóiba a motorokat Győrben gyártják. Ingolstadtban a hét első két napjára hirdettek kényszerleállást, de más üzemek is jelezték már, hogy nem tudnak autókat gyártani, ha Győrből nem érkeznek motorok.
Azóta az ingolstadt-i gyár szóvivője azóta közölte, hogy meg kell hosszabbítaniuk a kényszerleállást, így az szerdán is tart még.
(http://www.atv.hu/belfold/20190128-dolnek-a-dominok-mar-nemetorszagban-is-le-kell-allni-a-gyori-audi-sztrajk-miatt/hirkereso)

 

Újabb leépítés jöhet a Tescókban

 

A néhány éve még 20 ezer magyarországi munkavállalója volt a vállalatnak, mára 16 ezer dolgozó maradt.
Újabb leépítés jöhet a Tescókban a Magyar Idők keddi száma szerint. A lap a brit anyavállalat belső köreiből megtudta: nem csupán a szigetországban vált kívánatossá a vállalat működésének racionalizálása, hanem csoportszinten is.
A diszkontok növekvő túlsúlya miatt Magyarországon is akadnak veszteséges Tesco-áruházak – írja az újság, hozzátéve, hogy ezek további üzemeltetésére több forgatókönyv is szóba jöhet, attól függően, hogy milyen eredményt hoz a február 28-án záruló üzleti év, illetve hogy csoportszinten és külön az anyavállalatnál ez miként befolyásolja a jövedelmezőséget.
Amennyiben az üzemeltetés nem válik nyereségesebbé, a több mint kétszáz bolt egy részét bérbe vagy eladnák, illetve a nettó eladóteret szűkítenék tovább a lap szerint. A Magyar Idők azt is írja, hogy magas a vállalat bérköltsége, így a néhány éve még 20 ezer magyarországi munkavállalóból mára maradt 16 ezres dolgozói állományt tovább karcsúsítaná a cég.
A Tescónak a lap kérdésére adott válaszából nem derül ki egyértelműen, várhatók-e további átalakítások a lánc magyarországi működésében.
(http://www.atv.hu/belfold/20190129-ujabb-leepites-johet-a-tescokban/hirkereso)

 

Az állam 20 százalékos tulajdonrészt vásárolt az Ózdi Acélművekben

 
A magyar állam 20 százalékos tulajdonrészt vásárolt több mint 30 millió euróért az Ózdi Acélműben a jelenlegi tulajdonos német Max Aicher-csoporttól – jelentette be a tranzakcióban az államot képviselő Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón, Budapesten.
A miniszter kifejtette:
“a többségi tulajdonos 60 millió euró értékű technológiai beruházást, eszközbeszerzést hajt végre annak érdekében, hogy az Ózdi Acélművek magasabb színvonalon, komplexebb termékekkel, jobb hatékonysággal lássa el feladatát.”
Az állami szerepvállalás lehetővé teszi, hogy a meglévő 500 munkahely biztonságban legyen, illetve az állások száma növekedjen, az intézkedés a munkahelyek stabilitása mellett jelentősen hozzájárul a magyar gazdaság bővüléséhez – tette hozzá.
Palkovics László szólt arról, hogy a döntés iparpolitikai szempontból is jelentős, a magyar gazdaság érdekét szolgálja, és egyben lehetőséget kínál a technológiai fejlődéshez is az acéliparban. A miniszter kiemelte, hogy 2010 határozott választóvonalat jelent az állami vagyongazdálkodásban is. A nemzeti önrendelkezés fontos elemének tekinti a kormány, hogy a magyar állam tulajdonosként is jelen legyen a stratégiai ágazatokban.
“Az állam is lehet jó gazda, lehet jó partner”
– jelentette ki a miniszter, hozzáfűzte 2010 óta több döntés is született arról, hogy az állam céget vásárol.
A miniszter elmondta, az acélipar komoly kihívásokkal küzd, az ágazat megújítása a versenyképesség fokozásának jelentős eleme.
Az acélipar jelentőségét a hazai építésgazdaság is adja, amelynek 2023-ig 25 ezer milliárd forint megrendelés-állománya van, és fontos, hogy az alapanyagokat magyar gyártóktól szerezzék be.
Max Aicher, a Max Aicher-csoport tulajdonosa a sajtótájékoztatón jónak értékelte a magyar kormánnyal való együttműködést, és hozzátette, hogy a továbbiakban is erre törekednek.
Riz Gábor, ózdi országgyűlési képviselő (Fidesz) hangsúlyozta, hogy a kohászat a város számára fundamentális iparág, ahol 500-an dolgoznak. A kohászat a térség életében is meghatározó szerepet tölt be, és remélik, hogy a fejlesztés újabb munkahelyeket eredményez, ami további családok számára nyújt biztos megélhetési lehetőséget.
(https://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagi-hirek/az-allam-20-szazalekos-tulajdonreszt-vasarolt-az-ozdi-acelmuvekben-1321591/)

 

Csalódott emberek tízezrei távoznak a magyar munkahelyekről

 

A kékgallérosok 40 százaléka gyakran váltogat munkahelyet. Végzetes, felmondáshoz vezető csalódást okozhatnak a vezetők által be nem tartott ígéretek, amelyek már gyakoribb okot jelentenek, mint a felettesek durva bánásmódja. Rabszolgatörvény ide, vagy oda: a munka/magánélet egyensúlya mind fontosabbá válik – derül ki a HR-Evolution Kft. 6300 főnyi munkavállalói bevonásával végzett reprezentatív fluktuációkutatásából.
“Embertelen munkarend, ha valakinek családja van, akkor nem lehet bírni, hogy sosincs hétvégéd, vagy csak a vasárnapod van egész héten évek óta” – panaszkodott az egyik dolgozó. “Ha máshol kevesebb pénzért könnyebb és kevesebb a munka, miért ne váltsak?” – így egy másik.
“Ne ígérjenek olyat – például fizetésemelést, ha nem tartják be. Ez rosszabb, mintha semmit nem ígértek volna.” – mondta egy harmadik, ami talán összefoglalja a felmondások leggyakoribb okát. “Korrekten mondják el, milyen lehetőségek vannak a cégnél: például azt mondják, hogy előleglehetőség van, de az elején kell a pénz, főleg, ha távolról költözöl fel szállásra, és kiderül, hogy csak 3 hónap múlva adnak”  – hangzott el sokak közt a hr-cég fókuszcsoportos interjúin, ahol összesen 180-an mondhatták el névtelenül, mit gondolnak az aktuális munkaerő-piaci viszonyokról.
A felmérésből kiderült, hogy a “veszélyeztetett réteg” igen széleskörű: a termelő- és kereskedelemben dolgozó kékgallérosok 40 százaléka gyakran váltogat állást, vagy épp hajlamos arra, hogy már a próbaidő alatt elmenjen. Ezen belül a legproblémásabb réteget (12 százalék) a váltogatók jelentik: ők azok, akik időnként még a próbaidőt sem várják meg, és 4 évet sem töltöttek el még egy helyen. A váltogatók között a legtöbben a 30-39 év közötti Budapest és környékén élő férfiak vannak. A másik csoportba osztották a szelektálókat (28 százalék), akiknek pályafutása során előfordult már, hogy próbaidő alatt elmentek és vannak köztük olyanok is, akik a 4 évet nem húzták ki. A szelektáló munkavállaló “prototípusa” a Nyugat-Magyarországon vagy épp Budapest és környékén élő 50 év fölötti férfi.
A munkáltatójukhoz leginkább lojálisak ugyanakkor a 40-49 év közötti, illetve az 50 fölötti, kelet-magyarországi nők, akik viszont helyzetükből és lakóhelyük munkaerő-piaci körülményeiből fakadóan korlátozva vannak a munkahelyváltásban. A felmérés szerint a lojálisak száma ugyanakkor még mindig a legnagyobb (43 százalék).
A magyar fizikai munkavállalók munkaerő-piacon megélt legrövidebb szolgálati idejeinek elemzése alapján az látszik, hogy nagy részük (62 százalék) már dolgozott olyan munkahelyen, ahol egy éven belül eljött. A munkáltató irányába mutatott hosszú távú kötődés kevésbé jellemző a fiatalokra, mint az idősebb korosztályokra. A 16-29 évesek majdnem fele dolgozott már életében olyan munkahelyen, ahonnan még a próbaidő lejárta előtt eljött. Általában a mai munkaerő-piaci környezetben dolgozók könnyebben, gyorsabban váltanak, nem feltétlenül horgonyoznak le hosszú évekre egy munkavállalónál.
Meglehetősen költséges jelenség
A kutatásban részt vevő cégek éves átlagos fluktuációja már elérte a 38 százalékot. A cserélődés ezer fő betanított munkás esetén 600 millió forint pluszköltséget jelent egy vállalat számára – kalkulál a HR-Evolution.
Baj, ha a meghirdetett bér köszönőviszonyban sincs a hó végivel
A felmérés megállapította, hogy az elsődleges felmondási ok az volt, hogy a munkaadók nem tartották be amit ígértek. Ez különösen a férfiak számára meghatározó ok (49 százalékuk jelölte meg). A második legfontosabb felmondási okuk az volt, hogy máshol több fizetést és vonzóbb juttatásokat ajánlottak (45 százalék), míg a közvetlen felettesek embertelen bánásmódja csak 35 százalékuk számára jelentett indokot a távozásra.
A nők esetén ugyanakkor a durva bánásmód jelenik meg elsődleges okként (36 százalék), az ígéretek be nem tartása (34 százalék) és a másutt vonzóbb honorárium (33 százalék) csak ezután következik. A többségnek egy évnél kevesebb volt a legrövidebb idő, melyet egy munkahelyen töltött el. Fontos rávilágítani, hogy a nőknél valamelyest kisebb ez az arány, mint a férfiaknál.
A kutatás során több olyan esettel is találkozott a HR Evolution, hogy a felsővezetés által beígért fizetésemelés vagy elmaradt, vagy a dolgozók részéről inkább megalázó volt, mint motiváló.
Csalódáshoz és a főnökségbe vetett bizalom megrengéséhez vezethet az is, ha a céget érintő negatív hírekről (például leépítések, szervezeti átalakulás, felvásárlás) a dolgozók nem a vezetőktől értesülnek, hanem a médiából.
A fővárosban többször mondanak fel azért, mert a munkáltató nem tartotta be, amit ígértek, és úgy tűnik többen voltak elégedetlenek a munkakörülményekkel. A fizetés és az előrelépési lehetőség azonban többször merül fel felmondási okként a vidéki régiókban.
A fiatalabb (16-39 éves) korosztályoknál jellemzőbb, hogy a jobb fizetés miatt váltottak, az ígéretek be nem tartásával szemben pedig a 30-49 éves korosztályok a leginkább türelmetlenek. Az idősebb (50 feletti) korosztály ugyanakkor sokkal érzékenyebb a bánásmódra: ezek a dolgozók sok éves tapasztalattal a hátuk mögött úgy érzik, hogy több elismerésre hivatottak és arra, hogy problémáikat őszintén meg tudják beszélni a felettesükkel. “Fájdalomküszöbük” viszont sokkal magasabban van azon a téren, hogy a nekik tett ígéreteket teljesítette a munkaadó, vagy sem.
Nem akarnak biorobotok lenni
A kutatásban azt is megállapították, hogy sokkal fontosabb lett a munka/magánélet egyensúlya, mint eddig valaha. Így pedig a munkaidőbeosztás kérdése is nagyobb fókuszba kerül. Ha például egy munkavállaló csak 2-3 napra előre tud tervezni, vagyis csak ilyen rövid távon látja pontosan, hogy mikor fog dolgozni, az könnyen erős frusztráltsághoz vezethet.
Emellett a munkakörülmények is sokkal nagyobb szerepet játszanak a potenciális munkahelyváltásban, mint korábban: ha túl meleg van, vagy épp túl hideg a munkavégzéshez, ha túl nagy a por, azt a munkavállalók sokkal nehezebben viselik, főleg, ha tudják, hogy más munkáltató jobban odafigyel ezekre a feltételekre. A feladata jellege is fontos kérdés; ha túl monoton munkát kell végeznie valakinek, vagy épp nem látja, hogy a munkájának mi az értelme, van-e célja, az is felmondáshoz vezethet. Mindezek mellett a túl nagy szigor, a dohányzás vagy épp a mobiltelefon használat tiltása is lehet “válóok” – mindez korábban szinte elképzelhetetlen lett volna.
Aki csak a fizetést gondolja megtartó eszköznek, tévúton jár
A válaszok kiértékelését követően a hr-cég megállapította, hogy egy munkahely megtartó ereje sokkal inkább az emberi tényezőkben rejlik, mintsem a munkakörülményekben, fizetésben vagy karrier lehetőségekben. A távozás hátterében a gyakori munkahelyváltók körében szintén az első helyen az emberi tényezők állnak (vagyis például Nem tartották be, amit ígértek, Nem volt jó a csapat, a hangulat, a kollégák, Embertelen volt a bánásmód, Nem ismerték el, nem dicsérték meg a dolgozót.)
A kutatás szerint ugyanakkor a szervezetek legerősebb megtartó ereje a jó csapat. Mindkét nem számára ez a tényező az, amelyik a hosszú távú elköteleződést eredményezi egy munkáltatónál (a válaszadók 67 százaléka jelölte meg.) A második legfontosabb tényezőt a jó fizetéseket és egyéb juttatásokat azonban már csak a megkérdezettek 34 százaléka említette, amelyet a munka elismerése (33 százalék) és az emberi bánásmód, a vezetőség őszinte kommunikációja követett (31 százalék).
A tanácsadócég szerint azonban egy rapid csapatépítő azonban nem megoldás a fluktuációra. Egy vállalatnak nagyon fontos odafigyelnie arra, hogy a dolgozó a munkahelyén egy közösségben érezze magát – a csapatok kialakításában pedig a közvetlen vezetők kapnak a legnagyobb szerepet. Nagyon komolyan kell venni a műszakvezetők és helyetteseik képzését. A középvezetői feladatkörök, a mindennapi munkán során használt vezetői kompetenciák átalakultak – ma egy vezetőnek egyben a csapat vezetőjévé is kell válnia. Az egyik fókuszcsoportos nyilatkozó ezt így fogalmazta meg:
“Nem munkásból kéne vezetőt csinálni, vagy ha igen, akkor ne felejtse el honnan jött. Van aki jól csinálja, amit csinál, szakmailag is ért hozzá, de ez kevés. A jó vezető: érzékenyebb az emberi problémákra, szépen beszél akkor is ha baj van, vagy valamit rosszul csinált az ember, normálisan szól ha valami nem oké, megdicsér ha jól csináltam. Összefoglalva: igazságosság, érzékenység, következetesség.”
(https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/munkahely-munkaeropiac-felmondas-fluktuacio-hr.677382.html)

 

Más munkavállalói csoportok felé fordulnak a cégek

 

Az óriási munkaerőhiány miatt egyre több cég olyan csoportok között is munkaerő keresésbe kezdett, ahol korábban még nem kerestek. Kismamák nyugdíjasok és romák is könnyebben kaphatnak ma már állást. A penzcentrum.hu utánament annak, hogy ma felvennék-e azokat, akiket mondjuk 10 évvel ezelőtt.
A penzcentrum.hu emlékeztet arra, hogy a KSH adatai alapján 280-290 ezer képzett dolgozóra lehet szükség. Ugyanakkor a magyar munkaerőpiacon elméletileg továbbra is 400 ezer fő körüli tartalék van jelen. Éppen ezért egyre nagyobb szükség van a nyugdíjasokra, a minél hamarabb munkába álló kismamákra, a tanulmányaik mellett munkát vállaló diákokra, megváltozott munkaképességűekre, a közmunkásokra és romákra is.
Főként a romák “gazdasági és munkaerő-piaci integrációja a jelenlegi és a jövőbeli foglalkoztatás egyik kulcskérdése” – derül ki a Közfoglalkoztatási Portálon megjelent A romák foglalkoztatása című műhelybeszélgetésről készült összefoglalóból.
Az alacsony végzettségűek értelemszerűen kevésbé jutnak lehetőséghez a munkaerőpiacon. Ehhez még hozzájárul, hogy ők főleg a nehezen megközelíthető településeken laknak. Továbbá figyelemreméltó, hogy minden második roma határozott idejű szerződéssel dolgozik, míg ez a nem romák körében mindössze 10 százalék a lap szerint. Ugyan az átlagnál még mindig kedvezőtlenebb a munkaerőpiaci jelenlétük, de az utóbbi években egyre többen lépnek be a munkaerőpiacra.
Az alacsony, legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkező 20-64 évesek foglalkoztatási rátája az alábbiak szerint alakult a statisztikai hivatal adatai szerint: 2010: 36,1 százalék, 2014: 44,3 százalék, 2017: 53,9 százalék.
A romák munkaerőpiaci integrációjára kormányzati és civil projektek is léteznek. Autonómia Alapítvány által 5 éve vitt, HRom elnevezésű foglalkoztatási program vezetője Kelemen Ágnes azt mondta, hogy ők főleg a legalább érettségivel rendelkező roma fiatalokat és az őket foglalkoztatni kívánó nagyvállalatokat hozzák össze. Azt tapasztalják, hogy a fiataloknak sokkal nagyobb arányban sikerül minőségű munkához jutniuk. Ezzel párhuzamosan a cégek részéről is egyre nagyobb nyitottságot tapasztalnak: a program elején volt nagyjából 4 cég, akit elértek. Aztán lett 10. Ma pedig már konferenciát rendeznek roma foglalkoztatásra, és ott ül több tucat cég képviselője.
A programvezető szerint megváltozott a foglalkoztatók viszonya ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Kell az a tartalék, ezért elkezdtek ledőlni a tabuk.” A programot a továbbiakban is bővítenék. Szakképzésben tanuló vagy onnan végzettség nélkül kikerülteket segítik a tanulmányaik befejezéséhez, hogy piacképes szakmákat megismerve es kitanulva, készségeiket fejlesztve jobb esélyük legyen az elhelyezkedésre, és a munkaerőpiacra való beilleszkedésre.
(https://www.hrportal.hu/hr/mas-munkavallaloi-csoportok-fele-fordulnak-a-cegek-20190128.html)

 

A mozdonyvezetők támogatják az Audisokat

 

A Mozdonyvezetők Szakszervezete támogatja az Audi Hungária Független Szakszervezet munkabeszüntetését.
Közleményükben úgy fogalmaztak: figyelemmel kísérik az Audi Hungária Független Szakszervezet által szervezett munkabeszüntetést, melynek célja a 2019. évi bérmegállapodás megkötése, a piaci körülményeknek megfelelő alapbéremelés, az autóipari ágazatban regionálisan is versenyképes jövedelem elérése, a munka és a családi élet összeegyeztethetőségének kiharcolása, a béren kívüli juttatási rendszer nettó értékének megőrzése.
Azt írják: “Szolidaritásunkat fejezzük ki, a munkavállalók megbecsülését, a tisztes megélhetést biztosító jövedelmet követelő, a munkabeszüntetésben részt vevő valamennyi munkavállaló iránt. Példásnak tartjuk azt az összetartást, eltökéltséget, szakmaiságot amelyet képviseltek, tiszteljük azt a bátorságot amelyet a munkavállalókért, az érdekeitek érvényesítéséért felmutattok. Bízunk abban, hogy erőfeszítésetek, kitartásotok meghozza az eredményt.”
(http://www.atv.hu/belfold/20190128-a-mozdonyvezetok-tamogatjak-az-audisokat/hirkereso)

 

Hogyan eszi meg a túlóra a jövőt?

 

A rabszolgatörvény több, mint a 400 órás túlórakeret és a 3 éves elszámolási időszak bevezetése, ami valójában a negyedik ipari forradalomra való felkészülés lépése. Vitaindító cikkünk azt kutatja, hogy ki volt a felbujtó. Az elkövetőt ismerjük… Kiss Ambrus írása az Új Egyenlőségen.
A rabszolgatörvény talán nem várt indulatokat váltott ki a társadalomban. Az eddigi ismert kutatások azt mutatják, hogy a kérdés felülírja a pártlogikát. Azaz sokan a kormánypárti szavazók közül sem állnak a törvény mellé.
Elégedetlenség és több településen fellángoló ellenállás már van, ugyanakkor a folytatás a kérdés, illetve a nyomásgyakorlás egyéb lehetőségei. Az „utca” egy része általános sztrájkot követel, a szakszervezetek azt mérlegelik, hogy mit tudnak felvállalni ebből. A rabszolgatörvény és a sztrájk–nem sztrájk kérdése valójában a ma kérdése, sokkal messzebb kell előretekintenünk, hogy megértsük, miről szól ez a küzdelem. Ezzel ki is tudjuk a kérdést szakítani a pillanat dimenziójából.
A pillanat kontextusa
Először érdemes megnézni, hogy miért állt elő a mai helyzet, pontosabban mi van a rabszolgatörvény mögött. Ez nem a kormányzati vagy a kormánypárti gazdasági körök mutyija. Ha erre fognánk, becsapnánk magunkat. A történet arról szól, hogyan lehet többlet munkaórákat teremteni. Nem csak Mészáros Lőrinc cégeinél, hanem mindenhol.
A törvény ugyanis azt a problémát kezeli, hogy honnan lesz elegendő ember a gazdaság működtetéséhez.
Vagy legalábbis erre próbál kísérletet tenni. A kiindulópont pedig mi lenne más, mint az a fátumnak tartott állítás, hogy csökken a dolgozni tudó, aktív korú népesség száma, emiatt munkaerőhiány van, ezért csökken(het) a gazdasági teljesítőképessége.
Nézzük meg, hogy ebből az állításhalmazból mi számít ténynek, és mi a ténynek látszó, de vitatható mondat. Ezáltal közelebb kerülünk ahhoz is, hogy mi is ez a rabszolgatörvény.
Nem kívánom vitatni azt, hogy sok munkáltató nem tud üres álláshelyeket betölteni. Ez persze strukturális munkaerőhiány, amely térségekben jelenik meg. Az is tény, hogy előrejelzések alapján csökken az aktív korú népesség aránya. Ezen már a Gyurcsány-kormány is megpróbált változtatni, amikor emelte az öregségi nyugdíjkorhatárt, illetve változtatott a rokkantnyugdíjazás rendszerén. Ezt a lépést vitte tovább az Orbán-kormány, amikor a nyugdíjrendszer rugalmatlanná tételével emelte a tényleges nyugdíjba vonulási időpontot, és még erősebben „terelte vissza” az embereket a rokkantsági rendszerből a munkaerőpiacra.
Ennek ellenére a probléma nem oldódott meg. 1992-ben 6,1 millió 15 évnél idősebb és az aktuális nyugdíjkorhatárnál fiatalabb ember élt az országban, ez a szám 2007-ben 6,7 millióra növekedett, és 2018-ban nyugdíjkorhatár-emelési folyamat vége felé járva 6,4 millióra csökkent. A Népességtudományi Kutatóintézet előrejelzése alapján 2030-ra a jelenlegi nyugdíjkorhatárt nézve ez a szám 5,6 millió főre csökken.
Ezek voltak a tények, innentől kezdve jöjjön két állító mondat, amely már vitatható. Az egyik, hogy ennyi ember nem elegendő a gazdaság működtetéséhez, valamint hogy a munkaerőhiány miatt csökkenhet a gazdaság teljesítőképessége.
Ez a kettő elsőre össze is függhet egymással, de itt is szálazzuk szét a problémát. Azt tudjuk, hogy a magyar társadalom 66,5%-a, tehát szinte hajszálpontosan kétharmada 15 évnél idősebb és az öregségi nyugdíjkorhatárnál fiatalabb, azaz ők jelentik a potenciális dolgozói társadalmat. A tavalyi évben kb. 4,5 millió ember vallotta magát foglalkoztatottnak. Ez a társadalom 46%-át jelenti.
Németországban 2017-ben ez az arány 49%-volt, azaz ha a teljes társadalomhoz képest nézzük, akkor érnénk el a német arányt, ha 300 ezer emberrel többen dolgoznának. Ennyi elméleti tartalék akár lehet is a magyar rendszerben, mégsem várom, hogy ilyen mértékben sikerülne megemelni a foglalkoztatotti létszámot.
A probléma nálunk ugyanis jelen pillanatban nem demográfiai, hanem minőségi. Minőségi alatt azt a gondot értem, hogy sok helyen a kínált bért és munkakörülményt tekintve inkább a nyugati munkaerőpiacokat választják. Ezáltal a munkáltatónak olyanokat kell(ene) felvenniük, akik nem alkalmasak a poszt betöltésére. Ennek sokszor képzési rendszerből eredeztethető okai vannak, amelyeket az államnak kellene feloldania.
Nem ejtettem szót még egy – szerintem – tévhitről, ez pedig a munkaerőhiány és a gazdasági teljesítőképesség kapcsolata. Az Eurostat adatai alapján 2008 és 2017 között 15%-kal nőtt a foglalkoztatotti létszám. Ez valóban kitűnő adat, az egész Európai Unióban csak Málta tudott nagyobb növekedést produkálni (37%)..
A környező tagállamokat és Romániát, Bulgáriát is hozzászámolva a foglalkoztatás átlagban 2 százalékponttal csökkent.
Könnyen belátható, ha a gazdasági teljesítmény (GDP adat) és a foglalkoztatás között egyértelmű összefüggés lenne, akkor látványos növekedést kellene produkálnia az egy dolgozóra jutó GDP-nek, ezáltal maga a GDP-növekedés is hihetetlen ütemű kellene, hogy legyen.
A számok azonban nem ezt mutatják. Egy dolgozóra számítva 2008 és 2017 között a bruttó hazai termék euróban mérve 15%-kal nőtt. A korábban említett tagállamokban pedig 22%-kal. Ugyanakkor, ha azt nézzük, hogy egy dolgozóra mekkora GDP termelés jutott, akkor kiábrándító a kép.
2008-ban 28.318 euró jutott egy magyar foglalkoztatottra, 2017-ben 28.367 euró. Azaz hiába növekedett a foglalkoztatotti létszám, a növekmény ugyanazon az értéken állított elő euróban, mint a gazdasági válság időpillanatában. Összehasonlításként a korábban említett országokban ugyanezen időszak alatt átlagosan 25%-os volt a növekedés, azaz egy foglalkoztatottra euróban átlagosan 25%-kal többet GDP jutott 2017-ben, mint kilenc évvel korábban.
Önmagában az, hogy egy országban többen dolgoznak, nem jelenti a gazdaság növekedését. Magyarországon lényegében ez történt. Hatékony gazdaság, magasabb GDP létezhet kevesebb foglalkoztatott által. Szóval ne legyen illúziónk, ennek a kérdésnek nincs köze a versenyképességhez.
A pillanat varázsának megtörése
A munkáltatói szövetségek a pillanatból és a közvetlen céges érdekeikből kiindulva elhitették a kormánnyal, hogy azonnal növelni kell a munkaerő létszámát. Erre három lehetőség van:
–    Növeljük a potenciálisan foglalkoztathatók számát. Ez egyszerre zajlott le az elmúlt években alul és felül. Hiszen növekedik az öregségi nyugdíj korhatára, miközben csökkent a tankötelezettségi életkori határ. Azaz elméletileg több ember kerülhet a munkaerőpiacra.
–    Belső tartalékokat kell felszabadítani. Ez is megtörtént olyan mértékben, amit politikailag még fel tudott vállalni a kormány. Az előrehozott nyugdíjazási lehetőségeket a „Nők 40” kivételével megszüntették. Közben a megváltozott munkaképességűek közül minél több embert akartak visszaterelni a rokkantnyugdíj-rendszerből a munkaerőpiacra. Szociális segélyezetteket átterelték a másodlagos munkaerőpiacra, a közmunkarendszerbe, abban a reményben, hogy „teljes értékű” munkavállalókat faragnak belőlük. (Az más kérdés, hogy ezért nagyon keveset tett a kormány, és már önmagában az is probléma, hogy másodlagos munkaerőként kezelte ezeket az embereket.) Valamint a nyugdíjasok foglalkoztatását szeretné növelni a kormány.
–    Külső erőforrást vonnak be. Ez külföldi vendégmunkásokat jelent. Nem magyar állampolgársággal rendelkező határon túl élőket, hiszen ők eddig is megtehették volna, hogy elhelyezkednek a magyar munkaerőpiacon, hanem az EU-n kívüli területekről engedhetnének be munkaerőt.
Ez a folyamat most is zajlik, persze inkább radar alatt, nehogy a választók összekapcsolják ezt a folyamatot a 2015 óta képviselt kemény migrációellenes állásponttal. Emlékezzünk, 2015-ben még az volt a szlogen, hogy elveszik a külföldiek a munkánkat. Rosszul néz ki, hogy munkásszállókon most is nagyon sok külföldi munkaerő van, sőt külön műszakokba szervezik a vendégmunkásokat a nyelvi és kulturális problémák miatt.
Ez a folyamat csak mérsékelt sikerrel jár, és egyébként pont addig működik, amíg a magyar munkaerő nem kerül komoly érdekkonfliktusba a külföldi vendégmunkásokkal.
Ahogy látjuk, a kormány sok eszközt bevetett a munkaerőhiány enyhítésére, de ennek az eszközrendszernek vannak korlátai. A rabszolgatörvény érezhetően kényszermegoldás, mégpedig arra irányul, hogy ne a dolgozók számát növeljék, hanem a ledolgozott munkaórák számát. Azaz ahol lehet, növeljük a munkaidőt.
Valóban szükséges a munkaórák számának növelése?
Ha nincs gazdasági szerkezetváltás, akkor valljuk be, a pillanatnyi növekedés talán egyetlen lehetősége ez. De ez csak a pillanat uralását jelenti gazdasági szempontból, semmilyen tudatosság, építkezés, jövő iránt érzett felelősség nincs mögötte.
Mire kell gondolni? A túlóráztatott munkaerő a pillanatot anyagi értelemben akár meg is nyerheti, hiszen többet keres. Amennyiben korrekt módon, tehát túlórapótlékkal növelik a bérét, akkor az az illúziója keletkezik, hogy egy munkaórára visszaosztva is többet keres. Ez azonban sok esetben illúzió. A munkáltató munkaerőköltséggel számol. Úgy fogja megtervezni a bérköltséget, hogy abba beleszámolja a várható túlórát is. Arról nem is beszélve, hogy a mostani bértárgyalásokat kifejezetten bonyolulttá teszi a cafeteria rendszerének megváltoztatása is. Ezáltal ugyanis a munkavállalók egy jelentős része egyből nettó hátránnyal indul, amelyet a bértárgyalások során vagy figyelembe vesz a munkáltató, vagy nem. Ebbe a mixbe keveredik bele a túlóra kérdése, amely ezáltal még több problémát jelent majd.
A jövő iránt érzett felelősség alatt pedig azt értem, hogy a dolgozó rekreációs lehetőségét veszik el. Több ágazatban készített az elmúlt években kutatást a Policy Agenda.
Ezekben sorra az derült ki, hogy a megnövekedett munkateher egészségügyi problémákat okoz. Egyértelműen fogalmazva: az embereknek az az érzésük van, hogy belebetegszenek a munkába.
Ez pedig a munkaerő leépülését, végső soron a potenciális munkaképes korú lakosság számának csökkenését okozza. Ezért vélem úgy, hogy a kormány csak a pillanat problémáját akarja megoldani, nem foglalkozik a holnappal.
Kinek jó?
Szerintem az a kérdés ennek az egésznek a mozgatója, és ebből érthető meg, hogy valójában milyen sok mindenről szól ez a törvény, ha megkeressük, ki a végső kedvezményezett.
A pillanat kontextusához hozzátartozik még egy tényező, ez pedig a negyedik ipari forradalom. Ennek kapcsán sok mindent nem tudunk, sok minden sejtünk, de egyben biztosak lehetünk.
A munka fogalma, a munkahely fogalma, és végső soron a munkavállaló fogalma átalakul.
Ennek láttuk már jeleit, például amikor az UBER-vita lezajlott. Sem a taxis, sem az UBER gépkocsivezetője nem munkavállalóként volt jelen. Mindkettő vállalkozó, csúnyán mondva gazdasági egység volt. Nem arról szólt a vita, hogy kinek milyen joga van a táppénzhez, munkanélküli segélyhez vagy a szabadsághoz. Sőt a munkaórákat sem érintette a vita. Egyedül arról szólt, hogy egy technológiai újítás kiszoríthatja-e a konvencionális rendszereket.
Nem érdemes eltévedni, és tátott szájjal nézni ezt a harcot. Szerintem ez egy máz, amely alatt lezajlanak a valódi változások. A technológiai fejlődés kvázi kálójaként elfogadtatódik velünk, hogy csorbulnak a munkavállalói jogok.
Azért írtam az „elfogadtatódik” szót, mert nem akarok úgy fogalmazni, hogy az arctalan tőke eldönti ezt helyettünk. Nem hiszek ebben, csak azt akarom érzékeltetni, ha nincsen ellenhatás, akkor a fejlődés akár nem szándékos melléktermékeként leépülnek jogaink.
A jogok leépülése viszont azon munkáltatóknak jó, akik szintén nem látják a jövőt a negyedik ipari forradalom kapcsán, de minél rugalmasabbak akarnak lenni.
Magyarán, ha talál munkaerőt, akkor azt annyit dolgoztathassa, amennyit csak akarja, de ha nincsen rá szüksége, akkor könnyen megszabadulhasson tőle.
Ekkor lenne az államnak az a feladata, hogy azt mondja, én a védtelenek oldalára állok, és nem engedek ennek a térfoglalásnak. Kivétve, ha az állam csak a pillanatot akarja túlélni, és úgy érzi, a holnap problémáit nem neki kell megoldania.
Mit eszik meg a túlóra?
A címben – talányosan fogalmazva – azt írtam, hogy a túlóra megeszi a jövőt. Bővebben szólva, ahogy a fentiekben is levezettem, ez annyit jelent, hogy a munkavállalói jogok feladása – köztük a rabszolgatörvény – csak arra jó, hogy a pillanatnyi problémákat átmenetileg gazdaságilag kezelgessük.
A negyedik ipari forradalom – véleményem szerint – arra ad lehetőséget egy olyan félperifériális kapitalista országnak, mint Magyarország, hogy gazdasági modellt váltson. A robotizáció és a digitalizáció annak lesz sikeres, aki erre a helyzetre megfelelő munkaerővel tud reagálni. Tévedés, ha azt hisszük, hogy ez a megfelelő munkaerő jogaitól megfosztott, agyondolgoztatott és kiszolgáltatott munkaerő lesz. Ez ugyanis éppen a kreativitást öli meg.
A kormány Digitális Jólét Programja szerint 2,5-3 millió munkavállaló hiányzik, akinek digitális alapkompetenciával kellene rendelkeznie. Erre a problémára kellene koncentrálni, és a munkáltatók felelősségét ebben kellene megteremteni. Persze könnyen lehet mondani, hogy egy munkáltató miért vállaljon felelősséget olyan kérdésekért, amelyek saját ágazatát nem érintik. Ő a pillanatot akarja uralni, és a mostani gépsort szeretné működtetni. Vélekedése szerint, ha ehhez külföldi munkaerő kell, akkor azt biztosítsák neki, ha az nem megy, akkor engedjék túlóráztatni.
Ez a „balatoni lángosozó” gondolkodásmód. És vitathatatlan, hogy vannak olyan ágazatok, ahol ez a gondolkodás közgazdaságilag a racionális. Látja a fejlődési korlátokat, és ő most akarja realizálni a hasznot.
A béremelések éppen ezeket a foglalkoztatókat veti ki a gazdaságból, és ha van megfelelően képzett munkaerő, akkor magasabb színvonalon, magasabb termelékenységi szinttel rendelkező cégek teremnek helyettük. Nekik már lesz jövőképük, és érteniük kell a minőségi, és elégedett munkaerő megteremtésében rejlő kihívásokat.
A képzett munkaerő főként oktatás kérdése. De van még egy eleme a kirakósnak, amelynek stabilan a helyén kell lennie, ez pedig a kollektív érdekvédelem kérdése. Erős szakszervezet nélkül állami szabályozás lesz csak. Ez pedig sajnos egyoldalú, mégpedig a gazdasági érdek irányából.
A robotizáció okoza változás féke és ellensúlya a szakszervezeti mozgalom. Egyedül a magukat megszervező munkavállalók képesek kivívni jogaikat, és megakadályozni Európa-szerte a túlóratörvények terjedését. Legyen egyértelmű, ez csak egy lépés, és nem is a legfájdalmasabb. Gazdasági kényszerekre hivatkozva ennél sokkal keményebben lehet szűkíteni a kollektív és az egyéni munkavállalói jogokat.
Nagyon leegyszerűsítve a mostani magyar események – csak a szakszervezeteket érintő részére gondolok, és nem keverném bele az ellenzéki pártok mozgásait – fekete-fehér módon nézhetők. Amennyiben a törvény működni fog, azaz használni fogják az ebben rejlő lehetőségeket a munkáltatók, akkor ezzel a dolgozói társadalom veszített egyet, és virtuálisan csorbítja saját kollektív védelmét. (A dolgozó egyéni védelem csak illúzió, amire szeretünk ugyan hivatkozni, de amit nem lehet hatékonyan alkalmazni.)
Nem véletlen a magyar szakszervezetek iránti kiemelt nemzetközi figyelem. Ez a törvény Magyarországon a negyedik ipari forradalomra készülő tőke keltetője. Amennyiben a prototípus működésbe lép, akkor más országok jogalkotói – szerintem téves gazdasági helyzetértékelésük miatt – versenyképességi hátrányra hivatkozva be fogják vezetni.
Meg lehet-e akadályozni, és a negyedik ipari forradalom egyik munkavállalói jogokat érintő harcát megnyerni? Ez a dolgozókon múlik. Nem akarom teljesen felmenteni a szakszervezeti vezetőket, de ők végső soron közvetítőszerepet töltenek be. Amennyiben a magyar munkavállaló úgy érzi, ez nem róla szól, nem az ő harca, akkor nem fog megmozdulni, illúzió minden sztrájk. Ezen az sem változtathat, ha megint sokan kiabálják a Kossuth téren, hogy általános sztrájkot.
(https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/munkajog/17060-hogyan-eszi-meg-a-tulora-a-jovot)