2012. 03. 14.

Mottó: Egyenlőnek lenni jó.

Hopp! Megérkeztem. Örülök, hogy épp ma indul a nemek munkahelyi esélykiegyenlítését célzó népszerűsítő szakértői rovatom.  Vagy tíz éve dolgozom a kisgyermekesek reintegrációjáért, a családbarát foglalkoztatás elterjedéséért, a férfiak magánéleti szerepvállalásáért, tágabban a nők és férfiak egyenlőségéért. Sietve jegyzem meg, az egyenlőség nem egyenlő az egyformasággal, ahogy sokan szándékosan vagy szándékolatlanul félremagyarázzák, – értik a gender equality fogalmát.

 

Március 8.-át nem a virágcsokor miatt szeretem – jöhet minden mennyiségben. Nekem ez az ünnep memento, tisztelgés a nők előtt, akik mások felemel(ked)éséért küzdöttek. Ma már tanulhatunk – és nemcsak háztartástant, dolgozhatunk – és nem kell a férjünk aláírása a munkaszerződésünkre, ahogy Belgiumban egész 1974-ig, és szavazhatunk – szerencsére 1990 óta a svájci nők is. Jogunk van mindahhoz, amihez a férfiaknak joga van. Jó, a jogi – jogszabályi értelemben vett egyenlőség megvalósult. A jogalkalmazást most hagyjuk. De mi a helyzet a valóságban?

 

Társadalmi vagy gazdasági értelemben egész biztos, hogy nem beszélhetünk egyenlőségről. Nyilvánvaló, akár a statisztikákat böngészem, akár ismerőseim vagy ügyfeleim sorsán lamentálok. Hol vannak a női miniszterek, akadémikusok? Hol állnak a nők a vagyonosok listáján? Hány női nagyvállalkozóról tudunk? Önöknél milyen eséllyel pályázna egy mégoly ígéretes nő, ha tudják róla, három gyereke van?

 

Mennyi tévhit, beidegződés, előítélet hatja át gondolkodásunkat a nők és férfiak eltérő képességeiről, motivációiról. Miközben az egyén oldaláról nézve, és honnan máshonnan is néznénk, nő és nő, férfi és férfi között legalább akkora különbségek léteznek, mint úgy általánosságban a nemek közt.

 

Ezt sose feledjük, ha esélyegyenlőségről beszélünk. Az ember egyedi és megismételhetetlen.

Szimplán igazságtalan, árnyaltabban nézve káros, ha valaki pusztán a neme miatt kerül hátrányba.

 

Nos, a KataPulton nem árulok zsákbamacskát. Az egyenlőtlenségek léteznek, ám ha értjük, miből erednek, fel is oldhatók. Az alaprecept azonos: jószándék, nyitottság és ismeret.

 

Hétről hétre kiteszem majd a pultra azokat a tényeket, híreket, összefüggéseket, történeteket és jó gyakorlatokat, amikből láthatjuk majd, mi és hol hibádzik az egyenlőséghez, ki mit tehet érte saját életének színterein. Érdekel a véleményük, szívesen válaszolok kérdéseikre.

 

Heti ajánlatom nem is lehetne más, mint a Gender Pay Gap, hiszen erre a hétre esik az Európai Bizottság által tavaly március 5-ére meghirdetett egyenlő bér napja, melyet hirdetett meg. Noha az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét már a Római Szerződés (1957) is rögzítette, ma az európai nők átlagosan 16,4%-kal, Magyarországon 17,6%-kal, keresnek kevesebbet, mint a férfiak.

 

A bérrés átlagot mutat, makro- és mikro-szinten egyaránt mérhető és kimutatható. A nyers százalékok mögött a nemek közti munkaerőpiaci egyenlőtlenségek rögvalósága áll: a férfias és nőies szakmák elkülönülése, a nők szűkebb előmeneteli lehetőségei, az aktivitás, és a diszkrimináció.

 

A majdani bérkülönbséget már szocializáció is előrevetíti: a kislányoktól azt várjuk, legyenek kedvesek, szerények, engedelmesek és odaadók, a kisfiúk önérvényesítők. Csoda, hogy kevésbé mer majd olyan munkát elvállalni, amelyben nincs tapasztalata, hogy kevsébé tör magasra?  A pályaválasztás nemkülönben: a fiúk inkább választanak tudásintenzív, műszaki szakmát, a lányoknál a kapcsolatokon lesz a hangsúly a pályaválasztáskor: humán területre, a támogató, gondozó/nevelő szakmák, a szolgáltatások felé orientálódnak. A „férfias” szakmákban persze magasabb az elérhető kereset, de ha az elnőiesedik, a fizetés szintje is csökken (ld. bírók, pedagógusok, eladónők, vagy akár humán erőforrás szakemberek). A nemek életpálya-elképzelései is mások: míg a férfiaktól környezetük, illetve ők is önmaguktól azt várják, hogy legyen jó állásuk, lépjenek egyre csak előre felelősségben, anyagiakban, addig a nőkkel szembeni elvárások megsokszorozódtak. Ennélfogva élethosszig tartóan lavíroznak, kompromisszumokat kötnek: alacsonyabb felelősséggel és vagy lekötöttséggel járó munkát vállalnak, ezáltal kevesebb jövedelemhez jutnak. Kényszerpálya ez, lássuk be.

 

Magyarországon a hosszú GYES vívmánya csapda vagy épp a süllyesztő maga: ha sikerül is visszatérni a korábbi munkahelyre ritkán kapják meg a távolléti időszakra járó emelést, a bónuszokat meg el is lehet felejteni. Mivel a nők fele számára ugyanoda már nincs visszaút, sokan többé be nem hozható karrier-, és jövedelemhátrányt szenvednek.

 

Egy az Egyesült Államokban végzett felmérés szerint egy évvel a diplomaosztó után a nők és férfiak kereseti különbsége 20%, 10 év elteltével 31%. A bérkülönbség az életkor előrehaladtával egyre nő, a nemek közti nyugdíjszakadék Németországban 60%.

 

Az eddigiekből láthatók a gender gap feloldásának lehetőségei is: pályaválasztás sokszínűsége, a kiegyenlített otthoni munkamegosztás, visszatérés támogatása, rugalmas munkaformák, a nők előmenetelének támogatása. Mindezekről lesz még szó, ezt megígérhetem.