2019. 01. 30.

Jóval kevesebb pénzt kapnak a fogorvosok, mint a háziorvosi praxisok

Munkalassító sztrájkra készülnek a fogorvosok az ingyenes ellátásban, ami azt jelenti, hogy csak sürgősségi beavatkozásokat végeznének el.
Hermann Péter elmondta az ATV Start című műsorában, hogy ezt a demonstrációt az a fogorvosi praxis finanszírozására indokolja, ugyanis jóval kevesebb pénzt kapnak, mint a háziorvosi praxisok. A Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnökének elmondása szerint ez már közel húsz éves probléma.
Mint mondta, a fogorvosoknál 10 milliárd forinttal indult a „kassza”, míg a háziorvosoknál 36 milliárddal, ami jóval nagyobb különbség, mint ami a létszámból adódna. Hermann szerint, amikor a háziorvosi rendszer kapott valamennyi forrást, a fogorvosi rendszer 95 százalékban lemaradt, hozzátette, bár két évvel ezelőtt kaptak egyszeri alkalommal 3 millió forintot, de ez nem oldotta meg a problémájukat.
Elmondta, hogy egy hónapban 900 ezer forintból kell gazdálkodniuk, míg a többiek, akik szintén az alapellátásból részesülnek, a dupláját kapják.
Ebből az összegből kell fedezni az orvos és az asszisztensek fizetését a járulékokkal együtt, a rezsit és az anyagköltséget. Hozzátette, hogy itt a közfinanszírozott rendszerben dolgozó fogorvosokról van szó, nem a magánpraxisban dolgozókról.
Megemlítette, hogy nemrég beszélt Horváth Ildikó egészségügyi államtitkárral, és megegyezett a véleményük arról, hogy a fogorvosi ellátórendszer az alapellátás részeként pont ugyanolyan, mint a háziorvosi: ugyanúgy pácienseket látnak el, mint ők. Arról is beszéltek, hogy a felzárkóztatást folytatni kell. Jelenleg 231 fogorvosi praxis betöltetlen – jegyezte meg, többen innen is a külföldi munkát, vagy a magánpraxist választották.
A kérdésre, mire lehet számítani ezután, Hermann Péter azt válaszolta: a lassító sztrájk civil kezdeményezés, ő reméli, hogy az államtitkárasszonnyal a napokban történő tárgyalás során megegyezésre fognak jutni.
(http://www.atv.hu/belfold/20190129-joval-kevesebb-penzt-kapnak-a-fogorvosok-mint-a-haziorvosi-praxisok/hirkereso)