2019. 12. 16, hétfő, Etelka napja van.

Fókuszban az emberi erőforrás

A Kienbaum cégcsoport közzétette a HR aktuális nemzetközi helyzetéről szóló 2015–ös jelentését

A változások kezelése jelenti napjaink legnagyobb kihívását a HR nemzetközi gyakorlatában
Berlin/Gummersbach, 2015. március 18. – A vállalkozások életében jelentkező számos változás sikeres kezelése az első számú és legnagyobb kihívás a HR-rel foglalkozó részlegek számára ebben az évben. A szakterülettel foglalkozók hozzávetőlegesen 30 százaléka a változások kezelését az egyik legfontosabb feladatuknak tekintik, ezt állapítja meg a Kienbaum cégcsoport által megjelentetett, az emberi erőforrás szakterület aktuális helyzetét bemutató új nemzetközi jelentés. A vezetői szerep és a menedzsment minőségének a javítása szinte ugyanilyen elsőbbséget élvez a felmérésben részt vett cégek HR-szakemberei körében. Az emberi erőforrás szakterület aktuális helyzetét bemutató 2015-ös jelentés elkészítéséhez a Kienbaum szaktanácsadói megközelítőleg 500, a területen dolgozó vezetőt kérdeztek meg, különböző ágazatokban, több mint 15 ország bevonásával.
„Tanulmányunk eredményei azt mutatják, hogy napjainkra jóval magasabbak lettek az elvárások a HR szakemberekkel szemben a változással kapcsolatos folyamatok kezelése és támogatása terén. A változások kezelése az emberi erőforrás szakterület egyik legfontosabb témája ebben az évben. Számos team fejleszti vonatkozó szakértelmét és képesítéseit, vagy tesz szert teljesen új képességekre. A HR szakterület munkájának további fő témái közé az új munkatársak toborzása, a cég, mint munkaadó arculatának a javítása, vagy a dolgozók képzése és fejlesztése tartozik. Úgy tűnik, hogy az elmúlt években az oly sok közfigyelmet kapott kérdések – mint például a big data, a munka és a szabadidő közötti egyensúly (work¬–life balance) vagy a diverzitás kezelése – kevésbé számít hangsúlyosnak 2015-ben.” – magyarázta dr. Walter Jochmann, a Kienbaum Consultants International ügyvezető igazgatója, egyben a Kienbaum vezetéssel és átalakulással foglalkozó intézetének a vezetője.
Nagyobb források számos HR részlegnek
A stagnálás éveit követően számos HR terület végre pénzügyi helyzete javulását élvezheti, mivel 2015-ös fellendülés véget vet az elmúlt évek lassú trendjeinek. A szakterületen dolgozó igazgatók kb. egyharmada arra számít, hogy több pénzügyi forrást kap, valamint hogy a létszám a HR-területen a belátható jövőben stabil marad és csupán 14 százalék számít költségvetése csökkenésére. „Azon időszakot követően, amikor a rendelkezésre álló erőforrások változatlansága mellett a nagyobb hatékonyság elvárásával kellett működni, a cégek végre HR-területet érintő funkcióknál fellélegezni engednek a régi rendszereik optimalizálása vagy új területek lefedése érdekében.” – mondta Hans Ochmann, a Kienbaum Management Consultants emberi erőforrás szakembere és ügyvezető igazgatója.
A fejlett, illetve a fejlődő országok eltérő prioritásai a HR gyakorlatában
Számos vállalat HR szakemberei a fejlett gazdaságokban zajló konszolidációs fázisról számolnak be: figyelmük középpontjában egyértelműen a folyamatok optimalizálása és a HR-területet érintő kérdések szervezeten belüli súlyának a növelése áll. Ugyanakkor kollégáik a feltörekvő országokban teljesen más szempontokra összpontosítanak. A szárnyaló növekedés napjait és a növekedést kísérő intenzív toborzási hullámot követően ugyanis az ő küldetésük immár az emberi erőforrás szakterület megszilárdítása és fejlesztése, valamint olyan új területek felkarolása, mint például a teljesítmény menedzsment. „A HR munkája egyre inkább nemzetközivé válik. A multinacionális vállalatok számára szükséges, hogy ismerjék és értsék az egyes országokban működő szervezetek sajátos jellegét és kihívásait, miközben ösztönözik a vállalkozás közös stratégai célkitűzéseinek a megvalósulását is. A változások sikeres támogatása vagy irányítása azt jelenti, hogy nem állhatunk meg az országhatároknál.” – hangsúlyozta Fabian Kienbaum, a Kienbaum Csoport ügyvezető partnere.
Számos más, jelentősebb eltérés is van a hagyományos ipari piacok és a feltörekvő gazdaságok között annak tekintetében, hogy a HR-en belül végzett munkájukban hová helyezik a hangsúlyt: Míg a tanulmány fejlett országokból származó résztvevői a HR folyamatok optimalizálását tekintik messze a legfontosabb témának, addig az új piacokon a szakértelem fejlesztése, valamint az értékteremtés ellenőrző rendszerek és KPI-ok általi figyelemmel kísérése az elsődleges kérdés.
Egyre inkább stratégiai partnerként tekintenek a HR részlegekre
Az emberi erőforrás területét egyre inkább a vezetőség stratégiai partnereként könyvelik el. A Kienbaum által vizsgált cégek közül tízből kilenc esetében a HR igazgatók jelen vannak a felső vezetésben, és szerepet kapnak a legtöbb stratégiai kezdeményezésekben és projektekben is. Németországból kitekintve az látható, hogy a feltörekvő gazdaságokban a HR-funkciók még ennél is jobban jelen vannak szervezeteikben a fejlett gazdaságokban működő társaikhoz képest.
Hans Ochmann, a Kienbaum tanácsadója így látja: „A számos HR-egység által eddig végzett stratégiai munka kezdi megkapni azt az elismerést, amelyet az megérdemel a szervezetekben való pozitív jelenlét tekintetében.” A HR szakemberek kb. fele a HR területen való munka fontosságának további növekedésére számít a vállalkozások esetében. Az alkalmazott statisztikai mintának csak három százaléka utasította el ezt a feltevést. A HR szakemberei hasonlóan pozitívan vélekednek a HR üzleti partnerként való szerepéről is. A megkérdezett szakemberek kétharmada látja úgy, hogy a szervezetükön belül betöltött helyük erős illetve nagyon erős.
A tanulmánnyal kapcsolatban bővebb információ a hr-klima-index@kienbaum.de e-mail címen kérhető, míg a teljes tanulmány a kienbaum.com helyen tölthető le.
A Kienbaum piacvezető a vezető-kiválasztásban és az emberi erőforrás szakterülettel kapcsolatos menedzsment szolgáltatások területén Németországban, és ágazatában is a vezető vezetési tanácsadó cégek között található. A Kienbaum átfogó szemléletmódjával a gazdaság valamennyi vezető szektorában segíti a cégeket a változási folyamataik kezelésében, a koncepció megtervezésétől egészen annak végső megvalósításáig. Ezenfelül ötvözi a HR jól bevált szakértelmét az átfogó know-how-val a stratégia, szervezet és kommunikáció területein is.