2018. 11. 13, kedd, Szilvia napja van.

Fókuszban az emberi erőforrás

7 kérdés, amit egy állásinterjún meg kell(ene) kérdeznie

Az álláskeresők többsége interjúra készülve szinte kizárólag arra koncentrál, hogy a legjobb válaszokat adja majd a neki szegezett kérdésekre – sokan azonban nem készülnek fel arra, hogy nekik is lehetőségük lesz kérdezni. Pedig ezek a kérdések, ha jól választjuk meg őket, sokat elárulhatnak szakmai hozzáértésünkről, magabiztosságunkról, és kiderülhet belőlük, mennyire vagyunk felkészültek az adott céggel és a pozícióval kapcsolatban.

Ahogyan a pályázót, úgy a munkáltatót, vagy az utóbbi nevében eljáró HR-es kollégát is „ki lehet faggatni”, de ne feledjük, egy állásinterjú nem szkander! A cél annak kiderítése, vajon mindkét félnek előnyös volna-e az együttműködés. Ennek érdekében fontos és jó, ha magabiztosan mer kérdezni a munkavállaló, a kukacoskodás azonban biztosan nem kelt kedvező benyomást ebben a helyzetben – sem.

Az alábbiakban felsorolunk olyan kérdéseket, amiket nem csak azért fontos feltennünk, hogy pontosabb képet kapjuk a megpályázott állásról – de amelyekkel eltökélt, érdeklődő jelölt benyomását is kelthetjük.

1. Milyen tapasztalatokkal és képességekkel rendelkezik az ideális jelölt?

Ez egy teljesen megfelelő, úgynevezett nyílt végű kérdés, amellyel a kérdező rögtön belevág a közepébe. Így már az interjú elején kiderülhet, milyen elvárásai vannak a munkaadónak – s hogy a jelölt megfelel-e ezeknek az elvárásoknak.

2. Mi az, amire a legbüszkébb ennél a társaságnál?

Fontos információ lehet egy pályázó számára, hogy a cég dolgozói mennyire elégedettek a saját munkahelyükkel, ahogyan az is, ha az interjúztató kitér-e válasz elől.

3. Mi a siker kulcsa ebben a pozícióban? Mit jelent ez a szervezetnek?

Itt kiderülhetnek, mik azok a célok, amelyeket adott pozícióban el kell vagy el lehet érni, és a jelöltnek hogyan lehet sikerélménye a cégnél. Ugyanakkor az is kiderülhet, van-e lehetőség szakmai előrelépésre az adott pozícióban.

4. Biztosít-e a vállalat továbbképzéseket, professzionális tréningeket a dolgozóinak?

Ezzel a kérdéssel kifejezheti a pályázó, hogy nyitott a további fejlődésre, szívesen szélesítené a látókörét, fejlesztené meglévő tudását, és azt is, hogy érdeklődik az iparág újdonságaira, lépést akar tartani a piaccal.

5. Mondana néhány fontos dolgot arról a csapatról, amelynek tagjaival együtt kellene dolgoznom?

Pozitív pszichológia – ez a kérdés finoman azt sugallja, hogy a jelölt megkapja a munkát, a csapat tagja lesz.

6. Mondana pár szót a termékekről, berendezésekről?

A T-HR Kft-nél szinte kizárólag gyártó cégekhez keresünk munkatársakat, akik érdeklődnek az infrastrukturális adottságok iránt is. Időről időre ellátogatunk a gyártóegységekbe, hogy megismerjük a folyamatokat, és a jelöltek erre vonatkozó kérdéseire – például arra, hogy milyen gépeken, hányan dolgoznak egy gépnél – válaszolni tudjunk – mondja Kuncze Rita, a T-HR munkaerő közvetítő kft. tanácsadója.

7. Mi a következő lépés, mire számíthatok?

Praktikus utolsó kérdés, ami mutatja, a jelölt komolyan érdeklődik az állás iránt, ezért visszajelzést vár. Érdemes tisztázni azt is, hogy mennyi idő múlva számíthat az értesítésre.